Rálőttek a DK újbudai irodájára - Meg kell állítanunk a Fidesz gyűlöletpolitikáját!

2020.02.13.

Rálőttek a DK újbudai irodájára - Meg kell állítanunk a Fidesz gyűlöletpolitikáját! 

 

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője és Bakai-Nagy Zita, újbudai DK-s alpolgármester számolt be arról, hogy példátlan támadás érte a Demokratikus Koalíció újbudai irodáját. 

 

“Ismeretlen tettesek rálőttek a DK irodájára, amelyen több lyuk és törött üvegek maradtak a támadás után, valamint a rendőrségi helyszínelés során fém golyókat is találtak a helyszínen. Hadd szögezzem le az egyetlen jó hírt az ügyben: az irodában szerencsére épp senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.” - ismertette a szóvivő. Barkóczi szerint a támadást ugyanakkor nehéz lenne félreérteni, az iroda ugyanis a DK logójával és arculatával van lefóliázva. 

 

“Aki ezt a támadást elkövette, az kifejezetten a DK-t akarta megtámadni.” - jelentette ki a szóvivő.

 

Barkóczi Balázs elmondta, a Demokratikus Koalíció rendőrségi feljelentést tesz az ügyben és felhívja az egész ország figyelmét: ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyűlöletpolitika.

 

“A Fidesz 10 éve hazudja azt rólunk, hogy mi nem is vagyunk igaz magyarok, hogy mi rosszat akarunk Magyarországnak, hogy mi veszélyt jelentünk az országra. Ez az eredménye. Döglött patkányt már küldtek nekünk pár héttel ezelőtt, fenyegetéseket minden nap kapnak a politikusaink a Facebook-on, de ilyen eddig soha nem történt. Szeretnénk nyomatékosan felszólítani a Fideszt és az Orbán-kormányt: hagyjanak fel az uszítással, hagyjanak fel a gyűlöletpolitikával, mielőtt ennél nagyobb baj történik. Azért, hogy ilyen ország lettünk, az uszításra politikát építő kormánynak kell viselnie a felelősséget.” - közölte Barkóczi, majd átadta a szót 

a DK újbudai alpolgármesterének, Bakai-Nagy Zitának, aki tegnap délután az elsők között érkezett a helyszínre.

 

Az alpolgármester elmondása szerint szerdán. háromnegyed 4-kor a DK újbudai irodavezetője érkezett az irodához, az ő feladata volt az iroda kinyitása. 

 

“Amikor tájékoztatott minket arról, hogy lövésnyomokat talált az irodán, mi egyből a rendőrséget hívtuk, akik nem sokkal ezután meg is kezdték a helyszínelést. Ekkora már én is ott voltam az irodánál, minden ott lévő kollégámon láttam, hogy nagyon meg vannak ijedve.” - idézte fel Bakai-Nagy Zita, hozzátéve: a helyszínelő rendőrök elmondták, hogy szerintük egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minősül lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. 

 

“A hátramaradt golyókat a helyszínelők úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így bízunk abban, hogy ez valóban megtörténik. Az utca elején egy térfigyelőkamera is van, az ügyben nyilván ennek a felvételeit is elemeznie kell majd a rendőrségnek. Szörnyű belegondolni, hogy csak a szerencsén múlt, hogy a támadásban senki nem sérült meg, az irodánk ugyanis egy társasház aljában van, a társasház bejáratának közvetlen közelében.” - jelentette ki az alpolgármester. 

 

Bakai-Nagy Zita szerint aki ezt a támadást végrehajtotta, az nem csak azokat veszélyeztette, akik esetlegesen a DK irodájában tartózkodhattak volna, hanem a társasházban élő újbudai polgárokat is. Isteni szerencse, hogy a támadáskor senki nem ért haza mondjuk a munkából vagy nem indult kutyát sétáltatni.

 

Az újbudai alpolgármester kijelentette, a Demokratikus Koalíció elvárja a rendőrségtől, hogy megvizsgálják a térfigyelőkamera felvételeit és elvégezzék a DNS-tesztet a hátramaradt golyókon. 

 

A DK ugyanakkor szeretné nyomatákosan felszólítani a Fideszt és az Orbán-kormányt: hagyjanak fel az uszítással, hagyjanak fel a gyűlöletpolitikával, mielőtt ennél is nagyobb baj történik. Ez a támadás még csak félelmet, riadt újbudai polgárokat és pár törött üveget hozott, de nem tudhatjuk, hogy mit hoz a következő. A kormánynak fel kell hagynia az uszítással és a gyűlöletpolitikával, mert félő, hogy ennél is nagyobb baj fog történni.” - közölte Bakai-Nagy Zita.