Családon belüli erőszak - A DK törvényjavaslatot nyújt be az áldozatok védelméért

2020.02.11.

Családon belüli erőszak - A DK törvényjavaslatot nyújt be az áldozatok védelméért

 

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető helyettese keddi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet arra, hogy lassan nem telik el úgy nap, hogy ne lenne hír tragédiába fulladó családon belüli erőszakról, tétlen állami hivatalokról, és segítség nélkül maradó nőkről és gyerekekről.

 

“Teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi rendszer képtelen megvédeni a családon belüli erőszakot elszenvedőket: nem ad semmilyen különleges jogi védelmet a bántalmazott családtagoknak, nem rendel el távoltartást a bántalmazást követően, és nem követi nyomon azoknak a családoknak a sorsát, ahová a börtönből tér vissza a családon belüli erőszak elkövetője.” - mondta Vadai. 

 

A frakcióvezető-helyettes közölte, a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújtott be a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében:

- A DK törvényjavaslata előírja a nők elleni erőszakkal szembeni határozott állami fellépést, az Isztambuli egyezmény kihirdetését

- A DK törvényjavaslata magánvádasból közvádas bűncselekménnyé teszi a párkapcsolati és családon belüli erőszakot, mostantól tehát a rendőrségnek és más hivatalos szerveknek is hivatalból el kell járniuk, nem csak feljelentésre

- A DK törvényjavaslata bevezeti és külön büntetni rendeli a családon belüli erőszakot, ennek esetében pedig hivatalból kötelezővé teszi a távoltartás elrendelését

- A DK törvényjavaslata előírja, hogy akit párkapcsolati vagy családon belüli erőszak miatt ítéltek el, annak csak bíróság adhat kapcsolattartási jogot

- A DK törvényjavaslata elrendeli, hogy a gyámhatóság különleges figyelmet fordítson azokra a családokra, ahová családon belüli erőszak miatt elítélt családtag tér vissza a börtönbüntetése után” - sorolta az országgyűlési képviselő. 

 

Vadai Ágnes  azt is kijelentette, hogy ha kormány valódi kormányként működne, és megtette volna már ezeket az alapvető rendelkezéseket, akkor már családokat, nőket, gyerekeket lehetett volna megmenteni a közelmúltban is. 

 

“Azzal egyetlen családot sem fognak megmenteni, hogy Varga Judit miniszter propagandavideókban keménykedik, ez nem munka, ez nem kormányzás. Azt várjuk a kormánytól, hogy ha már képtelen volt saját maga változtatni, akkor legalább szavazza meg a DK családvédelmi törvényjavaslatát.” - hangsúlyozta a politikus.