Koronavírus - Kezdeményezzük, hogy az egészségügyi miniszter tájékoztassa a Parlament Népjóléti Bizottságát!

2020.01.29.

Koronavírus - Kezdeményezzük, hogy az egészségügyi miniszter tájékoztassa a Parlament Népjóléti Bizottságát! 



Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatón beszélt az egész világot foglalkoztató koronavírusról. A képviselő elmondta, a Demokratikus Koalíció levélben fordult Kásler Miklós miniszterhez, melyben követeli, hogy a miniszter és az országos tisztifőorvos haladéktalanul adjanak tájékoztatást a Parlament Népjóléti Bizottságának. 

 

Régiónkban  is több ország vezetett be különleges intézkedéseket a vírus feltartóztatására. A magyar kormány azonban egyelőre nem siette el, hogy bármit is tegyen. Sőt, arról sincsenek információink, mit kívánnak tenni a járvány megelőzésével kapcsolatban. Ez pedig több, mint aggasztó, hiszen a vírus már Európa több pontján felbukkant, így a magyar kormány sem dughatja tovább homokba a fejét” - mondta Arató. A képviselő két aktuális esetet is említett: a Liszt Ferenc repülőtérről kórházba szállított pilótáét, aki gyanús tünetekkel landolt Budapesten, illetve egy óbudai gimnázium igazgatóját emelte ki pozitív és felelősségteljes példaként. Az iskolában tanuló kínai diákokat ugyanis megkérték, hogy menjenek rendkívüli szünetre, többen  ugyanis a Kínai Újév miatt hazautaztak mostanában. 

 

 “Lehet, hogy Orbán Viktor és kormánya ölbe tett kézzel várják, hogy mi fog történni, esetleg ezt a kérdést is a tízparancsolattal akarják megoldani, de egy ilyen súlyos vírus esetében ez nem így működik. Pláne abban az országban, ahol amúgy is egészségügyi vészhelyzet fenyeget, a kórházak kritikán aluli állapotban vannak, betegek halnak bele kórházi fertőzésekbe, az orvosok és ápolók alulfizetettek és túlhajszoltak, a felszerelést pedig a hozzátartozóknak és pácienseknek kell bevinniük, ha ellátást szeretnének.” - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető-helyettes

 

Arató Gergely ismertette a Káslernek címzett levélben feltett kérdéseket is. 

 

“Milyen megerősített és milyen lehetséges kockázatokat hordoz egy esetleges járvány? Milyen óvintézkedéseket tehetnek a polgárok a fertőzés elkerülésére és milyeneket tett, illetve készül tenni a kormány a fertőzés terjedésének megakadályozására, különös tekintettel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren foganatosítandóakra? Rendelkezünk-e a védekezéshez szükséges megfelelő fölszereléssel, megfelelő mennyiségű gyógyszerrel? A betegség lappangási ideje meglehetősen hosszú, megerősített hírek szerint pedig a vírus tünetmentesen is képes fertőzni, ráadásul a tünetek hasonlósága miatt a megbetegedést könnyű influenzaként diagnosztizálni. Létezik-e gyorsteszt a fertőzés kimutatására, és ha igen, az mennyire hozzáférhető? Fölkészülteknek tekinthetőek-e a háziorvosok a fertőzés diagnosztizálására és létezik-e számukra kiadott protokoll ilyen esetekre? Működőképes és fölkészült-e az a gyorsreagálású laboratórium, amelyet még 2006-7 során hoztak létre a madárinfluenza fenyegetésére válaszul, van-e azt működtetni képes személyzet? Van-e jele a vírus mutálódásának, és ezzel veszélyesebbé válásának? Mi a helyzet a védőoltással? Hol tartanak az ezzel kapcsolatos kutatások világszerte és foglalkoznak-e a hazai kutatások védőoltás kifejlesztésével? Egyáltalán kértünk-e már vírusmintát a kínai egészségügyi hatóságoktól?” - sorolta a képviselő, hangsúlyozva, várják a miniszter és a tisztifőorvos tájékoztatását.