Még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz a tananyag szeptembertől - Káoszba fulladt az új Nemzeti alaptanterv elkészítése

2020.01.21.

Még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz a tananyag szeptembertől - Káoszba fulladt az új Nemzeti alaptanterv elkészítése 

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján ismertette az új Nemzeti Alaptanterv csúszásának valódi okait. Kiderült, valójában két verzió készült: az egyiket az Emberi Erőforrások Minisztériuma készítette, a másikat a kormány, méghozzá Kásler Miklós miniszter háta mögött.

 

“Az EMMI tagad, a tények azonban magukért beszélnek: káoszba fulladt az új Nemzeti alaptanterv elkészítése. Ezt talán tekinthetnénk szórakoztató kormányzati szappanoperának is, ha nem egy olyan fontos dologról lenne szó, mint a magyar oktatás.” - mondta Arató, kifejtve, a Demokratikus Koalíció szerint ha van fontos sorskérdése az országnak, akkor az éppen az oktatásunk és az iskolai tananyag korszerűsítése. 

 

A frakcióvezető helyettes szerint kulcskérdés, hogy mit tanuljanak a gyerekeink az iskolában és hogy hogyan lesznek sikeres felnőttek a 21. században, hogyan lesz versenyképes tudásuk. 

 

Arató szerint a kormány tervei ebben is káoszba fulladtak, mert megint nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. 

 

“Amikor kormányozni kellene, akkor az Orbán-kormányról mindig kiderül, hogy gyakorlatilag kormányzásképtelen. A DK felszólítja a kormányt: vessen véget a kínos fejetlenségnek és tegyen végre javaslatot a Nemzeti alaptanterv megreformálására.” - mondta a képviselő.

 

Arató Gergely arra is emlékeztetett, hogy a magyar gyerekek egyre rosszabbul teljesítenek a PISA-teszteken és a különböző nemzetközi összehasonlításokban. A képviselő úgy fogalmazott, a múltszázadi magyar oktatási rendszer mára teljesen versenyképtelenné vált, amit alapjaiban kellene megreformálni.

 

“Ez meghatározó kérdése az országnak, hiszen a jövő orvosai, mérnökei és tanárai fognak elkallódni, ha nem azt tanulják az iskolapadban, amire valóban szükségük lesz a jövőben. Az, hogy milyen az oktatás, minden európai országban fontos fokmérője a kormányzati teljesítménynek. Az Orbán-kormány ebben úgy kapott egyest, hogy be sem tudta adni a dolgozatot, mert mindenki össze-vissza csinál mindent.” - jelentette ki Arató Gergely, hozzátéve, a kormányról már többször bebizonyosodott, alkalmatlan akár az egészségügy, akár az oktatás megreformálására. Ennek az árát az európai magyar polgárok fogják megfizetni.