Többmilliárd forintot költött az a kormány közvélemény-kutatásokra, amelyik magasról tesz a közvéleményre!

2020.01.15.

Többmilliárd forintot költött az a kormány közvélemény-kutatásokra, amelyik magasról tesz a közvéleményre! 

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő szerdán tartott sajtótájékoztatóján ismertette a DK által a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen indított per eredményét. A  képviselő elmondta, kiderült, hogy a Kabinetiroda 2 és fél év alatt 400 közvélemény-kutatást rendelt meg a kormányzati propaganda kitalálására és tesztelésére. 

 

“A perben mi azt szerettük volna megtudni, hogy mennyit költöttek a Stop Soros! kampányt alátámasztó kutatásokra, ekkor borultak ki tömegével a csontvázak a szekrényből.” - mondta Arató, hozzátéve. Arra is felhívta a figyelmet, a Fidesz nem csak az óriásplakátokat, a TV- és rádióhirdetéseket fizette közpénzből, hanem már a kampányt megelőző kutatásokat is, amelyeket azóta is titkol a nyilvánosság elől.

 

“A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány többmilliárd forint értékben rendelt közvélemény-kutatásokat közpénzből, de ezeket eltitkolja az adófizetők elől, azok elől, akik kifizették. A DK törvénymódosítást nyújt be azért, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő: ha a kormány közpénzből fizet egy kutatást, akkor azt legyen kötelező nyilvánosságra hoznia!” - jelentette ki a képviselő, hozzátéve, ha egy járda, egy út vagy egy buszmegálló épülne az adófizetők pénzéből, akkor az az övék és joguk van használni. Ugyanez kell, hogy vonatkozzon a közpénzből finanszírozott kutatásokra is. 

 

A frakcióvezető-helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy a két és fél év alatt megrendelt 400 kutatás - amellett, hogy természetesen iszonyatosan drága lehetett - bepillantást enged az Orbán-kormány manipulációs gépezetébe. 

 

“Mielőtt félelmet gerjesztenek, kikutatják, hogy mitől félünk igazán. Mielőtt hazudnának nekünk, kikutatják, hogy mit hinnénk el leginkább. Ez a rendszer agymosásra, a magyar nép folyamatos átverésére és hazugságban tartására épül. Ennek a bizonyítéka a most kiderült 400 kutatás.” - mondta a képviselő.