Orbán Viktor semmit nem mondott, de azt legalább következetesen tette

2020.01.09.

Orbán Viktor semmit nem mondott, de azt legalább következetesen tette

 

Orbán Viktor ma délelőtt ismét eljátszotta, mintha lehetne tőle kérdezni, miközben a független sajtó egy részét elképesztő indokokkal tiltották ki a kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatójáról. Nem újdonság ez persze. Orbán harcostársa és példaképe, Putyin mintáját követte tavaly és idén is akkor, amikor ahelyett, hogy a parlamenti ülésterem függönye mögé menekült volna a számára kínos téma elől – ahogyan az egyébként szokása – nagy kegyesen hajlandó volt válaszolni néhány előre leegyeztetett kérdésre. Fájó, hogy a miniszterelnök még most sem tudott túllépni saját árnyékán, és a régi sorosozós és migránsozós lemezt feltéve két órán keresztül beszélt a semmiről, bohóctréfává züllesztve az emberekkel való valódi kommunikációt.

A Demokratikus Koalíció továbbra is azt reméli, hogy a miniszterelnök egyszer hajlandó lesz válaszolni az embereket foglalkoztató valódi kérdésekre, többek közt a több mint negyedmillió nyomorgó nyugdíjas helyzetéről, a családi pótlék emelésének elmaradásáról, a Mészáros Lőrinc által ellopott százmilliárdokról vagy a Budapesten működő orosz kémközpontról.

 

 
Barkóczi Balázs
szóvivő, DK