2010 óta megduplázódott a szegénységben élő idősek száma: a nyugdíj út a nyomorba, míg nem lesz európai minimálnyugdíj

2019.12.07.

2010 óta megduplázódott a szegénységben élő idősek száma: a nyugdíj út a nyomorba, míg nem lesz európai minimálnyugdíj

 

 

Még a kormány számára sokszor kedvezőre kozmetikázott statisztikai hivatal (KSH) adatai is megdöbbentőek az időskori szegénység növekedéséről. A helyzeten lehet és kell is változtatni. A DK javaslatait Gréczy Zsolt frakciószóvivő osztotta meg a sajtóval.

 

– A relatív szegénység kategóriájába a havi 93 ezer vagy ennél kevesebb forintból élő nyugdíjasok számítanak. De a helyzet drámaibb, ha figyelembe vesszük – szintén a KSH adatai szerint –, hogy több mint félmillió ember 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíjat kap. Ez azt jelenti, hogy most is van félmillió nyugdíjas, aki már relatív szegénységben vagy ahhoz nagyon közel él.

 

A nyugdíjasok elszegényedése senkit sem érhetett váratlanul, hiszen a Demokratikus Koalíció évek óta figyelmezteti a kormányt politikájának következményeire. A nyugdíjak ma átlagosan 100 ezer forinttal maradnak el az átlagbértől, mert a Fidesz felszámolta a Gyurcsány-kormány nyugdíjszámítási rendszerét.

 

Orbán Viktor vetett véget annak a rendszernek, hogy a nyugdíjak jó gazdasági teljesítmény és növekvő bérek esetén emelkedjenek. Ennek már látjuk az eredményét: 2010-ben, a baloldali kormányzás után csak minden huszadik nyugdíjas élt relatív szegénységben, ma viszont már csaknem félmillió – mondta Gréczy Zsolt.

A frakciószóvivő szívszorítónak nevezte, hogy mennyi tisztességes idős embert sodort szegénységbe az Orbán-kormány. Hozzátette: egy emberséges, európai kormány azonnal megemelné a nyugdíjminimumot, s újra a gazdaság meg a bérek növekedéséhez kötné a nyugdíjak számítását.

 

A Demokratikus Koalíció mindezek mellett az egyetlen megnyugtató és hosszú távú megoldásnak az európai minimálnyugdíj bevezetését tartja, hogy egy végigdolgozott élet után mindenkinek járjon a tisztességes és európai időskor.