A DK a Kulturális Bizottság összehívását kezdeményezi a színházak ellen indított támadás miatt

2019.12.07.
A DK a Kulturális Bizottság összehívását kezdeményezi a színházak ellen indított támadás miatt
 
 
A Demokratikus Koalíció a magyar kulturális élet, a kultúra szabadsága ellen indított totális háborúnak minősíti, hogy az Orbán-kormány szétverné a Nemzeti Kulturális Alapot, illetve meg akarja változtatni a színházak igazgatói kinevezéséről szóló szabályokat. A rezsim már azt is el akarja dönteni - ha kell, a pénzügyi zsarolás lehetőségének megteremtésével -, hogy az önkormányzati teátrumok kiket nevezhessenek ki direktornak.
 
A szakmai körök elemi felháborodása és a kultúra szabadságának védelme érdekében Gréczy Zsolt, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagja, a testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi december 10-re, keddre. Azt kéri, hogy a Fidesz ne akadályozza, hanem tegye lehetővé a bizottság ülését, egyúttal az elnök, Pósán László hívja meg a színházak igazgatóit, hogy őket is meghallgathassák az őket ért támadásról.
 
DK Sajtóiroda