Sebián-Petrovszki László lesz a Demokratikus Koalíció új országgyűlési képviselője

2019.11.22.

Sebián-Petrovszki László lesz a Demokratikus Koalíció új országgyűlési képviselője

Budapest, 2019. november 22., péntek (MTI) - Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója váltja a parlamentben a mandátumáról lemondó László Imrét - közölte az MTI-vel pénteken Wirsching Viktória, a DK kommunikációs igazgatója.

A 2018-as országgyűlési választáson listás mandátumot szerzett László Imrét az önkormányzati választáson a fővárosi XI. kerület polgármesterévé választották, ezért az összeférhetetlenség miatt le kellett mondania a mandátumáról. A DK elnöksége pénteken döntötte el, hogy a mandátumot Sebián-Petrovszki László kapja meg.

A kommunikációs igazgató közlése szerint a 42 éves leendő képviselő Békéscsabán született, politológusként végzett ez ELTE-n, a German Marshall Fund ösztöndíjával pedig az Egyesült Államokban tanult. Sebián-Petrovszki László 2004. óta vesz részt a politikában, a Bajnai-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkáraként dolgozott, a Demokratikus Koalíció alapítója tagja, 2014. nyarától kezdve pedig a DK pártigazgatója.