A papok keze messzire ér. De az igazi vádak mégis a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, s a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró RMDSZ-re.
Romániában valami alapvetően megváltozott. Akár alulról szemléli valaki a társadalmi folyamatokat, akár felülről, egy új világgal szembesül; hol félelem tölti el, hol reménykedés. Furcsa módon, ma inkább azok félnek, akik fenn vannak, s azok bizakodnak – nagyon sokszor kárörvendőn szemlélve a politikai-gazdasági elit vergődését –, akik mindig is csak elszenvedői voltak az eseményeknek. A Caţavencu című szatirikus lapban olvastam nemrég, hogy Bukarestben fogadóiroda működik, ahol téteket lehet tenni arra: legközelebb melyik politikust viszi el a korrupcióellenes ügyészség. Lehet, hogy igaz a Caţavencuban leírt, igen szórakoztató történet, lehet, hogy csak élelmes ötlet, de ha valakinek lenne energiája megvalósítani, rövid úton biztosan milliomossá válna.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály – tulajdonképpen egyfajta ügyészség; rövidítése DNA (Direcția Națională Anticorupție) – rövid története a következő: 2002-ben, amerikai nyomásra és európai biztatás mellett, még Ion Iliescu elnöksége alatt jött létre, munkássága azonban elsősorban Traian Băsescu alatt teljesedett ki igazán, aki élt is az alkalommal, így az intézmény elsősorban az ő ellenzékének viselt dolgaira vetette rá magát. 2014-ben Băsescu távozott a hatalomból, s azóta a szövetségesei sem számítanak érinthetetlennek. A jelenlegi elnök, Klaus Johannis vagy nem tud (még), vagy nem akar közvetlen befolyást gyakorolni a DNA-ra, így az az utóbbi időben önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön.
A DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik
Úgy tudni, bizonyítottan egyetlen olyan bírósági ítélet született egy lefolytatott nyomozása során, mely teljesen alaptalannak bizonyult. Egy volt miniszter, történetesen magyar, immáron hónapok óta tölti négyévnyi büntetését. De számos más alkalommal állt már elő a DNA olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz. Úgy tűnik, mintha a DNA egyre gyakrabban hagyná figyelmen kívül a rá vonatkozó jogszabályokat.
„Félő – nyilatkozta nemrég egy mérvadó politikus –, hogy a DNA a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is, s az a pozitív folyamat, amelyet elindított, megreked, mert egyszer az ügyészségnek is el kell majd számolnia számos olyan tévedéssel – ha nem épp törvénysértéssel –, melyeket maga követett el.” Egy másik – szintén mérvadó és az elszámoltatásokban egyáltalán nem érintett politikus még élesebben fogalmazott, azt állítva: „A DNA egy sor valós korrupciós bűntettben járt már eddig is el, mégis sikerült úgy fellépnie, hogy azok kimerítsék a klasszikus koncepciós perek minden kritériumát. Minden eddigi eljárásban komoly korrupciós ügyek kerültek szóba, mégsem túlzás valamennyi eljárást koncepciósnak minősíteni.”
Az efféle érvelésekkel, ellenzéki és kormánypárti politikusok, románok és magyarok egyaránt a messzemenőkig egyetértenek.
Ugyanakkor egyelőre a DNA-nak nagy nemzetközi és belső, úgymond „köznépi” támogatottsága van, s ez mindaddig meg is marad, amíg a román kormányzat nem vetemedik arra, hogy magyar – azaz fideszes – módra teljesen átszabja a belső játékszabályokat, vagy amíg a társadalom belső fejlődése ki nem kényszeríti, hogy a DNA profibb munkát végezzen, módszereit pedig alárendelje a törvényeknek.
Nagy általánosságban megállapítható tehát: a DNA is a mai romániai rendszer része: a társadalommal szembeni elvárásai immáron egy demokratikus állam feltételeihez igazodnak, módszerei viszont pont olyanok, mint amilyenekkel az általa megvádoltak, eléggé el nem ítélhető módon, élnek. Ha sikerül még idejekorán ez utóbbi vonatkozásban is felzárkóznia a demokratikus normákhoz, úgy a DNA lesz a román demokratikus átalakulás egyik legnagyobb sikere. Ha nem, akkor a korrupcióellenes harc hiábavalónak bizonyul, s minden visszahull arra a balkáni szintre, ahonnan az országot kiemelni szándékozott az ügyosztályt valaha létrehívó politikai és közjogi szándék.
Markó Attila Magyarországon
Ha a DNA-ról beszélünk, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy, Magyarországot is közelről érintő aktuális ügyet. Az RMDSZ egyik képviselője, volt államtitkára, Markó Attila jelenleg Magyarországon tartózkodik, s a hírek szerint nem akar eleget tenni a román hatóságok abbéli akaratának, hogy visszatérjen s feleljen a DNA által ellene megfogalmazott vádakra. Már az említett anomáliák miatt is Markó Attilának ezer oka van kételkednie abban, hogy a vele szemben majdan lefolytatandó eljárás minden vonatkozásban tisztességes lesz. Ám a legnagyobb hibát követné el, ha a nemzetközileg elszigetelt magyar kormányzat segítségét kérné.
Azért, mert:
a) e segítségnyújtás nemzetközileg (jogilag és politikailag) tarthatatlan;
b) súlyosbítja, sőt alátámasztja a vele szembeni vádakat, ha nem legális megoldást választ;
c) megtagadva a visszatérést, szerepet vállal egy olyan politikai játékban – Orbán-kormány versus unió és Románia –, amelyben ő nemcsak mellékszereplő, hanem eleve elrendelt áldozat.
A mai magyar nacionalizmusnak pont efféle konfliktusokra s e konfliktusokon rajtavesztő áldozatokra van szüksége, hogy itthon fokozni tudja a szélsőjobboldal felé tolódás, illetve a ki nem kényszerített, de politikailag jól felhasználható konfrontációk dinamikáját.
Egy efféle fordulat megfosztaná Markó Attilát attól a tisztességtől, amelyet eddig senki sem kérdőjelezett meg, leszámítva a – mint tudjuk – gyakran tévedő és olykor alaptalanul rosszhiszemű DNA-t.
A vele szemben megfogalmazott vádak az erdélyi magyar egyházak (katolikus, református, unitárius) egykori ingatlanainak visszaszármaztatásával állnak kapcsolatban. Egyrészt számos, történetileg is súlyos következményekkel terhes jogsértésről van szó, melyeket az egykori kommunista állam követett el, másrészt olyan eljárásbeli hibákról, melyek a visszaszolgáltatás során történtek, s amelyek alapján a DNA ma gátolni próbálja a történeti igazságtételt, egyben rács mögé kívánja juttatni az eljáró – és adminisztratív hibákat elkövető – köztisztviselőket. Ám, amikor ezekről az adminisztratív hibákról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról a politikai nyomásról sem, mely ezekre a köztisztviselőkre nehezedett. Az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki – mint tudjuk – már csak ezért sem térhetett ki ezek elől az ügyek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is.
A vádak kereszttüzében
Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér. Az RMDSZ tehát nem tehetett más, mint felszólította Markó Attilát: intézze el az adott ügyet. Minthogy Romániában a háttéralkuknak igen nagy hagyománya van, az államtitkár mind közösségének, mind pártjának, mind pedig az igazságosságnak tett szolgálatként értelmezve az eljárást, megkötötte ezeket az alkukat. Többnyire egy olyan múlt örökségét dolgozva le ezzel, melynek közel sem döglött aknái még ott maradtak szerteszét, amerre csak az államtitkár megfordulni kényszerült.
Már emiatt is az igazi vádak tulajdonképpen a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, nem kevésbé a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró politikai pártra, s természetesen a román politikai elitre, mely képtelen túllépni saját múltján. De nem ez történik. Helyettük ma Markó Attila áll e vádak kereszttüzében.
A szerző a DK elnökségi tagja.
forrás:
Magyar Narancs
A papok keze messzire ér. De az igazi vádak mégis a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, s a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró RMDSZ-re.
Romániában valami alapvetően megváltozott. Akár alulról szemléli valaki a társadalmi folyamatokat, akár felülről, egy új világgal szembesül; hol félelem tölti el, hol reménykedés. Furcsa módon, ma inkább azok félnek, akik fenn vannak, s azok bizakodnak – nagyon sokszor kárörvendőn szemlélve a politikai-gazdasági elit vergődését –, akik mindig is csak elszenvedői voltak az eseményeknek. A Caţavencu című szatirikus lapban olvastam nemrég, hogy Bukarestben fogadóiroda működik, ahol téteket lehet tenni arra: legközelebb melyik politikust viszi el a korrupcióellenes ügyészség. Lehet, hogy igaz a Caţavencuban leírt, igen szórakoztató történet, lehet, hogy csak élelmes ötlet, de ha valakinek lenne energiája megvalósítani, rövid úton biztosan milliomossá válna.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály – tulajdonképpen egyfajta ügyészség; rövidítése DNA (Direcția Națională Anticorupție) – rövid története a következő: 2002-ben, amerikai nyomásra és európai biztatás mellett, még Ion Iliescu elnöksége alatt jött létre, munkássága azonban elsősorban Traian Băsescu alatt teljesedett ki igazán, aki élt is az alkalommal, így az intézmény elsősorban az ő ellenzékének viselt dolgaira vetette rá magát. 2014-ben Băsescu távozott a hatalomból, s azóta a szövetségesei sem számítanak érinthetetlennek. A jelenlegi elnök, Klaus Johannis vagy nem tud (még), vagy nem akar közvetlen befolyást gyakorolni a DNA-ra, így az az utóbbi időben önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön.
A DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik
Úgy tudni, bizonyítottan egyetlen olyan bírósági ítélet született egy lefolytatott nyomozása során, mely teljesen alaptalannak bizonyult. Egy volt miniszter, történetesen magyar, immáron hónapok óta tölti négyévnyi büntetését. De számos más alkalommal állt már elő a DNA olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz. Úgy tűnik, mintha a DNA egyre gyakrabban hagyná figyelmen kívül a rá vonatkozó jogszabályokat.
„Félő – nyilatkozta nemrég egy mérvadó politikus –, hogy a DNA a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is, s az a pozitív folyamat, amelyet elindított, megreked, mert egyszer az ügyészségnek is el kell majd számolnia számos olyan tévedéssel – ha nem épp törvénysértéssel –, melyeket maga követett el.” Egy másik – szintén mérvadó és az elszámoltatásokban egyáltalán nem érintett politikus még élesebben fogalmazott, azt állítva: „A DNA egy sor valós korrupciós bűntettben járt már eddig is el, mégis sikerült úgy fellépnie, hogy azok kimerítsék a klasszikus koncepciós perek minden kritériumát. Minden eddigi eljárásban komoly korrupciós ügyek kerültek szóba, mégsem túlzás valamennyi eljárást koncepciósnak minősíteni.”
Az efféle érvelésekkel, ellenzéki és kormánypárti politikusok, románok és magyarok egyaránt a messzemenőkig egyetértenek.
Ugyanakkor egyelőre a DNA-nak nagy nemzetközi és belső, úgymond „köznépi” támogatottsága van, s ez mindaddig meg is marad, amíg a román kormányzat nem vetemedik arra, hogy magyar – azaz fideszes – módra teljesen átszabja a belső játékszabályokat, vagy amíg a társadalom belső fejlődése ki nem kényszeríti, hogy a DNA profibb munkát végezzen, módszereit pedig alárendelje a törvényeknek.
Nagy általánosságban megállapítható tehát: a DNA is a mai romániai rendszer része: a társadalommal szembeni elvárásai immáron egy demokratikus állam feltételeihez igazodnak, módszerei viszont pont olyanok, mint amilyenekkel az általa megvádoltak, eléggé el nem ítélhető módon, élnek. Ha sikerül még idejekorán ez utóbbi vonatkozásban is felzárkóznia a demokratikus normákhoz, úgy a DNA lesz a román demokratikus átalakulás egyik legnagyobb sikere. Ha nem, akkor a korrupcióellenes harc hiábavalónak bizonyul, s minden visszahull arra a balkáni szintre, ahonnan az országot kiemelni szándékozott az ügyosztályt valaha létrehívó politikai és közjogi szándék.
Markó Attila Magyarországon
Ha a DNA-ról beszélünk, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy, Magyarországot is közelről érintő aktuális ügyet. Az RMDSZ egyik képviselője, volt államtitkára, Markó Attila jelenleg Magyarországon tartózkodik, s a hírek szerint nem akar eleget tenni a román hatóságok abbéli akaratának, hogy visszatérjen s feleljen a DNA által ellene megfogalmazott vádakra. Már az említett anomáliák miatt is Markó Attilának ezer oka van kételkednie abban, hogy a vele szemben majdan lefolytatandó eljárás minden vonatkozásban tisztességes lesz. Ám a legnagyobb hibát követné el, ha a nemzetközileg elszigetelt magyar kormányzat segítségét kérné.
Azért, mert:
a) e segítségnyújtás nemzetközileg (jogilag és politikailag) tarthatatlan;
b) súlyosbítja, sőt alátámasztja a vele szembeni vádakat, ha nem legális megoldást választ;
c) megtagadva a visszatérést, szerepet vállal egy olyan politikai játékban – Orbán-kormány versus unió és Románia –, amelyben ő nemcsak mellékszereplő, hanem eleve elrendelt áldozat.
A mai magyar nacionalizmusnak pont efféle konfliktusokra s e konfliktusokon rajtavesztő áldozatokra van szüksége, hogy itthon fokozni tudja a szélsőjobboldal felé tolódás, illetve a ki nem kényszerített, de politikailag jól felhasználható konfrontációk dinamikáját.
Egy efféle fordulat megfosztaná Markó Attilát attól a tisztességtől, amelyet eddig senki sem kérdőjelezett meg, leszámítva a – mint tudjuk – gyakran tévedő és olykor alaptalanul rosszhiszemű DNA-t.
A vele szemben megfogalmazott vádak az erdélyi magyar egyházak (katolikus, református, unitárius) egykori ingatlanainak visszaszármaztatásával állnak kapcsolatban. Egyrészt számos, történetileg is súlyos következményekkel terhes jogsértésről van szó, melyeket az egykori kommunista állam követett el, másrészt olyan eljárásbeli hibákról, melyek a visszaszolgáltatás során történtek, s amelyek alapján a DNA ma gátolni próbálja a történeti igazságtételt, egyben rács mögé kívánja juttatni az eljáró – és adminisztratív hibákat elkövető – köztisztviselőket. Ám, amikor ezekről az adminisztratív hibákról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról a politikai nyomásról sem, mely ezekre a köztisztviselőkre nehezedett. Az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki – mint tudjuk – már csak ezért sem térhetett ki ezek elől az ügyek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is.
A vádak kereszttüzében
Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér. Az RMDSZ tehát nem tehetett más, mint felszólította Markó Attilát: intézze el az adott ügyet. Minthogy Romániában a háttéralkuknak igen nagy hagyománya van, az államtitkár mind közösségének, mind pártjának, mind pedig az igazságosságnak tett szolgálatként értelmezve az eljárást, megkötötte ezeket az alkukat. Többnyire egy olyan múlt örökségét dolgozva le ezzel, melynek közel sem döglött aknái még ott maradtak szerteszét, amerre csak az államtitkár megfordulni kényszerült.
Már emiatt is az igazi vádak tulajdonképpen a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, nem kevésbé a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró politikai pártra, s természetesen a román politikai elitre, mely képtelen túllépni saját múltján. De nem ez történik. Helyettük ma Markó Attila áll e vádak kereszttüzében.
A szerző a DK elnökségi tagja.
forrás: Magyar Narancs