Újbuda volt polgármesterei támogatják László Imre polgármesterjelöltet

2019.10.07.

Újbuda volt polgármesterei támogatják László Imre polgármesterjelöltet

 

Budapest, 2019. október 7., hétfő (MTI) - Újbuda korábbi SZDSZ-es, MDF-es, fideszes és szocialista polgármesterei biztosították támogatásukról László Imrét, a XI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjét hétfőn Budapesten. A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt úgy értékelt: az elmúlt harminc év egyik legmocskosabb kampánya a mostani és az október 13-i önkormányzati választás tétje az is, hogy vissza tudják-e terelni a közéletet a normális határok közé.

A XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren Karácsony Gergely azt mondta, az, hogy a kerület volt vezetői állnak ki László Imre mellett "hitelességi pecsétet" jelent, amit semmilyen rágalomhadjárattal nem lehet lemosni.
Szerinte október 13-án sokkal nagyobb a tét annál, minthogy ki lesz Budapest, vagy Újbuda polgármestere, ugyanis a politika egészét kell visszafoglalni a Fidesz-féle mocsártól.
Kifejtette, vissza kell terelni a közéletet a normális határok közé, világossá kell tenni, hogy a politikai ellenfelek nem ellenségek.
Most vasárnap amellett a politika mellett kell kiállni, amelyben az érvek számítanak és nem a hazugságok, nem a hangerő - tette hozzá.
Karácsony Gergely a polgármesterjelölttel kapcsolatban megfogalmazott zaklatási vádakkal összefüggésben kijelentette, továbbra is töretlen a hitük László Imre tisztességében.
László Imre megtisztelőnek nevezte, hogy a volt polgármesterek kiállnak mellette, főleg azután, hogy egy hírcsatorna "vette a bátorságot", hogy a legképtelenebb vádakkal illesse. Jelezte, az ezzel kapcsolatos feljelentéseket megtették.
A jelölt, aki DK-s országgyűlési képviselő is bírálta a kampány hangnemét, amelyet szerinte végtelenül durva, arrogáns, embert nem kímélő módszerek jellemeznek. Kultúrállam vagyunk; ilyen egy kultúrállamban nem fordulhat elő - közölte.
A szocialista Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között volt a XI. kerület polgármestere azt mondta, szükség van változásra, mert az elmúlt kilenc évben rossz irányba mentek a dolgok Újbudán.
Elmondta, hogy László Imrét a kerületet 1990 és 1994 között vezető Bánhegyi Emil (SZDSZ) is támogatja, de betegsége miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen.
A sajtótájékoztató végén Molnár Gyula mellett a jelölt támogatásáról szóló nyilatkozatot aláírta Szegedi Ferenc (MDF), aki 1994 és 1998 volt polgármester, valamint a korábbi fideszes politikus, Juhos Katalin, aki 1998 és 2002 között irányította a kerületet.
Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely azt mondta, bizonyítottnak látják, hogy a László Imrét ért vádak hamisak.