Hivatalosan cáfolták a László Imre elleni lejáratókampány névtelen szereplőjét - A Fidesz kérjen bocsánatot!

2019.10.04.

Hivatalosan cáfolták a László Imre elleni lejáratókampány névtelen szereplőjét - A Fidesz kérjen bocsánatot!

 

A TV2 Tények propagandistái két nappal ezelőtt lejáratókampányt indítottak Dr. László Imre, az ellenzék közös újbudai polgármesterjelöltje ellen. A Tények adásában azt állította egy nevét és arcát nem vállaló, eltorzított hangon nyilatkozó személy, hogy szexuális zaklatás érte, az esetet pedig jelentette is a kórház vezetésénél. Az RTL Híradó tegnap megszólaltatta a magánklinika vezetőjét, aki azt írta, nem emlékszik ilyen esetre, semmilyen írásos fejlegyzés sincs ilyen esetről, sőt nem indítottak vizsgálatot sem ilyen ügyben. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy szomorúvá teszi, hogy egy nevét nem vállaló nő rossz hírét kelti a klinikának és vétkesnek állítja be az ott dolgozókat.

 

A Demokratikus Koalíció szerint pontosan így omlanak össze napok alatt a Fidesz propagandahazugságai. Azt sem tudjuk, hogy a Tények kit használt fel a lejáratóriporthoz, de az ismeretlen már le is bukott egy hazugsággal, hiszen a magánklinika vezetője hivatalosan cáfolta, hogy panaszt tett volna.

 

 

A DK továbbra is azt követeli, hogy Hoffmann Tamás újbudai fideszes polgármesterjelölt és a Fidesz kérjenek bocsánatot Dr. László Imrétől a gyomorforgató lejáratókampányért!

 

 

DK Sajtóiroda