Az állam már az alapfeladatokat is képtelen ellátni - Az Orbán-rezsim áldozatai a Kormányhivatalok ügyfelei és dolgozói

2019.10.04.

Az állam már az alapfeladatokat is képtelen ellátni - Az Orbán-rezsim áldozatai a Kormányhivatalok ügyfelei és dolgozói

 
 

Az óriási leépítések után egyre fokozódik a káosz a Kormányhivatalokban. Az ügyfeleket órákig tartó várakozás, hosszú sorok, kimerült, túlterhelt ügyintézők várják. A témában felmérés is készült, ami szintén azt jelzi, hogy a romlás jelentős mértékű. 

 

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, hogy az állam már az alapfeladatok ellátására is képtelen. Az ügyfelek és dolgozók mind az Orbán-rezsim áldozatai, és ugyanez a káosz és fejetlenség uralkodik a postákon, a vonat- és buszközlekedésnél is.  Az átgondolatlan leépítések, megfélemlített dolgozók eredményezték a kaotikus helyzetet. Mi, európai magyarok fontosnak tartjuk, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek, európai színvonalon, várakozás nélkül intézhessék ügyeiket, a hivatalok dolgozói pedig nyugodtan és megfelelő körülmények között végezhessék munkájukat. 

 

 


Barkóczi Balázs
szóvivő
DK