A forintválság miatt Varju László összehívja a költségvetési bizottság rendkívüli ülését

2019.09.03.

A forintválság miatt Varju László összehívja a költségvetési bizottság rendkívüli ülését

 

A bizottság DK-s elnöke arra figyelmeztetett, hogy történelmi mélységekbe zuhant a forint árfolyama az euróval szemben, ezért mihamarabb be kell vezetni az eurót. Varju László országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság elnökének sajtótájékoztatója.

 

– A korábbi forintválság után újabb és újabb negatív rekordokat döntögetve történelmi mélypontra esett a magyar fizetőeszköz értéke. Nemrég azt hittük, elérte a mélypontot, de nem, tovább süllyedt, s így

 

Magyarország elérkezett minden idők leggyengébb forintjához, s ezzel az is eldőlt, hogy újabb drágulás lesz a piacokon, a boltokban és a benzinkutakon.

 

De nem csak a lakosságnak van miért aggódnia, mert a válság ugyanúgy érinti a vállalatokat is, sőt a kormányt és a költségvetést is. A rekordgyenge forint ugyanis átírhatja az államadósságot, s ezzel veszélybe sodorja a költségvetést – jelentette ki a költségvetési bizottság elnöke.

Varju László kijelentette, felelős vezető nem nézheti tétlenül azt, ami történik, ezért a nemzeti bank elnökének és másoknak a költségvetési bizottság előtt tájékoztatást kell adnia.

 

– A költségvetési bizottság elnökeként rendkívüli ülést hívok össze a forintválság miatt. A DK szerint a jelenlegi helyzetben egyetlen hosszú távú megoldás létezik, s ez az euró mihamarabbi bevezetése.

 

Amíg ez nem történik meg, nem vagyunk biztonságban, és nincs biztonságban sem az államháztartás, sem a jövő évi költségvetés. Mostanra egyértelmű, hogy a forint komoly bajban van, ez nem átmeneti nehézség, hanem frontális ütközés, gyorsan át kell gondolnunk, ki tudunk-e még szállni a robbanásveszélyes helyzetből – mondta Varju László.

A közelmúltban Patai Mihály, a Bankszövetség korábbi elnöke, a jegybank egyik jelenlegi alelnöke azt mondta, hogy akár pár hónap leforgása alatt be lehetne vezetni az eurót Magyarországon. – Ha ez valóban így van, akkor a folyamatot azonnal el kell indítani, hiszen a régiós EU-tagországok mindegyikben van már céldátum az euró bevezetésére. Így a magyar eurót megelőzné a bolgár vagy román euróbevezetés is, pedig ezek az országok évekkel Magyarország után csatlakoztak az Európai Unióhoz – közölte Varju László.