Budapesten és a megyei jogú városokban már az első napon összejött a szükséges aláírások fele

2019.08.25.

Budapesten és a megyei jogú városokban már az első napon összejött a szükséges aláírások fele



A Demokratikus Koalíció több, mint 500 polgármester- és képviselőjelöltje tegnap a hivatalos indulással egyidőben megkezdte az ajánlások összegyűjtését országszerte. A kemény munkának és annak, hogy a jelöltjeink személyesen is gyűjtik az ajánlásokat, már most látszik a gyümölcse. A tegnap esti összesítésünk szerint a Fővárosban és a megyei jogú városokban a DK-s jelöltek már össze is gyűjtötték a szükséges aláírások felét - mindössze egyetlen nap alatt. Ha minden így megy tovább, akkor Budapesten és a megyei jogú városokban már ma estére meglehet a szükséges számú ajánlás. Büszkék vagyunk rá, hogy az ajánlásokat helyben elsőként összegyűjtő politikus is a DK-ban politizál, Czeglédy Csaba már az első napon leadta az indulásához szükséges ajánlásokat Szombathelyen.

Felemelő érzés, hogy az emberek értik és érzik: most jött el az idő, most vehetjük vissza a falvainkat, városainkat és megyéinket a Fidesztől. A DK ugyanakkor természetesen nem elégszik meg a törvényileg szükséges számú aláírással, a következő napokban és hetekben is gyűjteni fogjuk az ajánlásokat. A DK jelöltjei és aktivistái továbbra is várják a Fidesszel szemben állókat 23 budapesti kerületben, 23 megyei jogú városban, 144 tízezer fő feletti településen és megannyi kisvárosban és faluban, mind a 19 megyében.




Varju László
alelnök, kampányfőnök
DK