A hőség súlyosbítja a betegek állapotát a magyar kórházakban

2019.07.30.

A hőség súlyosbítja a betegek állapotát a magyar kórházakban

 

Nem elég az állandó orvos- és ápolóhiány, az egyre gyakoribb kánikulai napokkal is meg kell küzdeniük a betegeknek: a magyar kórházakban a betegszobák 98 százalékában nincs klíma. A DK azonnali kormányzati beavatkozást sürget a kórházak, azon belül is leginkább a műtők, az intenzív osztályok és a betegszobák klimatizálására – mondta László Imre országgyűlési képviselő.

 

– A kórházszövetség adatai szerint a magyar műtők harmadában, az intenzív osztályok közel felében, a betegszobáknak pedig 98 százalékában nincs klíma. Orvosok, ápolók, betegek dacolnak a 35-40 fokkal, holott ez súlyos egészségügyi kockázatot jelent minden betegre nézve. Ide vezetett az Orbán-kormány 9 éve tartó folyamatos megszorítása az oktatás és a szociális ellátás mellett az egészségügy területén is.

 

Bizonyos számítások szerint csak az egészségügyből közel 1900 milliárd forintot vontak ki 2010 óta. A Demokratikus Koalíció azonnali kormányzati beavatkozást sürget a kórházak, azon belül is leginkább a műtők, az intenzív osztályok és a betegszobák klimatizálására.

 

Értjük, hogy a fideszes milliárdosok, politikusok, rokonaik és barátaik mind magánkórházakban, luxuskörülmények között kezeltetik magukat. De a klíma a műtőkben, az intenzíveken és a betegszobákban nem luxus, hanem a biztonságos ellátás alapfeltétele – jelentette ki a DK egészségügyi szakpolitikusa.

 

László Imre emlékeztetett, hogy azért fizetünk temérdek adót életünk során, hogy ha bajba kerülünk, akkor ne haljunk meg többek között kórházi fertőzésben. – Ne játsszanak a magyarok életével, miközben ájtatosan azon aggódnak, hogy fogy a magyar! – mondta a képviselő, aki felszólította a kormányt arra, hogy azonnali hatállyal nyúljon bele a költségvetésbe és klimatizálja legalább a műtőket, az intenzíveket és a betegszobák nagy részét.

 

– Súlyos tévedés, hogy a klíma hiánya egy műtőben csak annyit jelent, hogy az orvosoknak melegük van. Nem erről van szó. Melegben ugyanis sokkal nagyobb a fertőzésveszély, hiszen a műtétet végzők izzadtsága nem kerülhet a műtéti területbe.

 

Az intenzívek és betegszobák klimatizálása azért fontos, mert egy beteg vagy frissen műtött, legyengült szervezet nem tud védekezni a meleg ellen. Még egészségesen is nehezen viseljük, ha órákig 35-40 fokban kell lennünk, de ez egy legyengült szervezetnek szélsőséges esetben egyenlő lehet a halálos ítélettel is.

 

A kormány nem a betegek kényelmével, hanem a betegek életével játszik, amikor nem klimatizálja a műtőket és a betegszobákat – mondta László Imre, újra kihangsúlyozva, hogy a klíma a műtőkben, az intenzíveken és a betegszobákban nem luxus, hanem a biztonságos ellátás alapja. Ha nem tesz semmit, a kormány lesz a felelős azért, hogy megmenthető emberek halnak meg a kórházakban.