Tiltakozunk a tömeges felmondást eredményező káposztásmegyeri óvodai vezetőváltás ellen!

2019.07.17.
Tiltakozunk a tömeges felmondást eredményező káposztásmegyeri óvodai vezetőváltás ellen!
 
 
 
Összesen tizenegyen mondtak fel az év végén a káposztásmegyeri Bőrfestő Óvodában, köztük olyan óvodapedagógusok, akik az óvoda indulásától kezdve ott dolgoztak. A távozásuk oka a sajtó szerint az, hogy az intézmény élére egy új vezetőt neveztek ki, akinek a pedagógiai szemlélete nem elfogadható számukra. A távozó dolgozóknak a szülők szerveztek búcsúztatót.
 
A Demokratikus Koalíció tiltakozik a tömeges felmondást eredményező vezetőváltás ellen! A DK szerint végtelenül szomorú, hogy olyan ország lettünk, ahol sem az óvodáknak, sem az iskoláknak nem számít a szülők és a gyerekek véleménye. Ma hiába íratjuk be a gyerekünket egy olyan óvodába vagy iskolába, ahol azt gondoljuk, hogy a lehető legjobb környezetben van, egyik napról a másikra egy tollvonással megváltoztathatnak mindent olyan emberek, akik semmit sem tudnak a gyerekeinkről. A DK olyan Újpestet és olyan Káposztásmegyert akar, ahol egyetlen iskolában vagy óvodában sem lehet az érintettek megkérdezése nélkül vezetőt kinevezni!
 
 
 
Varju László
Budapest 11-es számú egyéni választókerület, Újpest-Angyalföld egyéni országgyűlési képviselője
DK