Az Akadémia előre szólt, hogy idegen szúnyogfajok jöhetnek, ha nem gyérít a kormány

2019.07.10.

Az Akadémia előre szólt, hogy idegen szúnyogfajok jöhetnek, ha nem gyérít a kormány

 

Koncepcióváltás kell a védekezésben, országos monitorozásra és biológiai gyérítésre van szükség, hogy megfékezzük az új betegségterjesztő szúnyogfajok megtelepedését - szólt előre tavaly novemberben közös állásfoglalásban az MTA Biológiai Tudományok Osztálya, az Agrártudományok Osztálya, az Orvosi Tudományok Osztálya és az MTA Ökológiai Kutatóközpontja. A figyelmeztetést a kormánynak is elküldték, hiába. Az élet csattanós választ adott arra, hogy a kormány nem becsüli a tudósokat és épp szétverte az MTA-t: Magyarországon is megjelent a veszélyes fertőzéseket terjesztő ázsiai tigrisszúnyog.

 

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány - jelen esetben szó szerint - a magyarok bőrét viszi vásárra, amikor nem hallgat a tudósokra. Elkeserítő, hogy a Fidesz veszélyes vérszívókat szabadított az emberekre, mert Orbán Viktor úgy gondolta, hogy ehhez is jobban ért, mint a figyelmeztetést küldő kutatók. Ebből az esetből is látszik, hogy az Akadémia szétverésével a kormány a nemzeti érdeket árulta el, hiszen később nem lesznek már tudósok sem, akik figyelmeztethetnének a közelgő veszélyekre. Márpedig a veszélyes szúnyogoknál csak nagyobb kihívásokkal fogunk találkozni.

 


Oláh Lajos
országgyűlési képviselő
DK