Trollösztöndíjat fizet a Fidesz a hivatásos uszítóknak: 60 ezret kapnak közpénzből az egyetemista bérkommentelők

2019.07.06.

Trollösztöndíjat fizet a Fidesz a hivatásos uszítóknak: 60 ezret kapnak közpénzből az egyetemista bérkommentelők

 

Ha már – vagy még – nem tudja az Orbán-rezsim betiltani a lassan az egyetlen szabad médiafelületnek számító internetet, akkor fizetett kommentelőkkel tervezi azt széttrollkodni. A bértollnokok fő feladata a kormány dicsőítése, minden lehetséges felületen. A részletekről Gréczy Zsolt frakciószóvivő beszélt.

 

– Megdöbbentő sajtóhírek szerint a kormány holdudvarába tartozó, elfideszesített megyei lapok pályázatot hirdettek “polgári értékeket” valló egyetemistáknak. A kormány a Szövetség az új nemzedékért alapítványon keresztül mintegy 60 ezer forintot fizetne azoknak a fiataloknak, akik hajlandóak publikációkat, véleménycikkeket írni, és közösségszervező munkát is végezni.

 

A program, nyilván a legkevésbé sem véletlenül, augusztus elején indul, tehát az önkormányzati választás előtt a kormány kiépít egy jól irányítható, fizetett kommenthadsereget, akik a megyei lapokon keresztül igyekeznek befolyásolni a közvéleményt.


Ezt az alapítványt a Fidelitas elnöke, Ágh Péter hozta létre 2012-ben, a kuratórium első elnöke Cser-Palkovics András volt, a szervezet pedig a Lendvai utcai Fidesz-székházba van bejegyezve. Erre a fantasztikus propaganda-ösztöndíjra alig pár napig lehet jelentkezni, s előny, ha valakinek ajánlása van egy civil vagy közéleti szervezet vezetőjétől. A fideszes vezetők ajánlása nyilván nagy előnyt jelent – mondta Gréczy Zsolt.

A jelentkezőktől esszét is kérnek olyan témákban, hogy szerintük az egyén vagy a közösség szabadsága a fontosabb, hogy behelyettesíthető-e az atomenergia más forrásokkal, vagy hogy miként látják az Európai Unió jövőjét.

 

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelmű, hogy a kormány nem a jövő irodalmárait és tárcaíróit szeretné felkutatni, hanem könnyen idomítható fiatalokat keresnek, akik jó pénzért képesek és hajlandóak elsajátítani a fideszes retorika elemeit, hogy aztán olyanokká váljanak, mint Bayer Zsolt.

 

Gréczy Zsolt elképesztőnek, egyben elgondolkodtatónak nevezte, hogy a Fidesz nem szégyell fizetett propagandahadsereget fenntartani, ráadásul közpénzből. – A Fidesz propagandistáit tehát mi fizetjük, s ha ehhez hozzáveszük a szinte teljes megyei laphálózatot, akkor szinte minden médium a Fideszt fogja szolgálni. Ebből azonban az is látható, hogy a Fidesz aggódik az őszi önkormányzati választások eredményeiért, hiszen már nagyon sok helyen megszületett a teljes ellenzéki összefogás, s a kormánypártban úgy látják, számos pozíciójuk veszélybe került – közölte Gréczy Zsolt. A frakciószóvivő az önkormányzati választással kapcsolatban bejelentette, hogy Szegeden is megszületett a megállapodás, így a Demokratikus Koalíció ott is része a teljes ellenzéki összefogásnak, és a DK támogatja, hogy újra Botka László legyen Szeged polgármestere.