A Fidesz törvényesítette a tudomány lábbal tiprását, és Széchényi István örökségének meggyalázását

2019.07.02.

A Fidesz törvényesítette a tudomány lábbal tiprását, és Széchényi István örökségének meggyalázását

 

 

A Demokratikus Koalíció elutasítja azt a fideszes törvényt, amely feldarabolja a Magyar Tudományos Akadémiát, és percpolitikai érdekek miatt meggyalázza Széchenyi István életművét. A DK ezt elfogadhatlannak tartja – mint erről Arató Gergely frakcióvezető beszélt sajtótájékoztatóján. 

 

 

– Nyilvánvaló, hogy ez a törvényjavaslat jelenlegi formájában beláthatatlan károkat okoz az országnak, hiszen elveszítjük legfontosabb erőforrásainkat: azokat a tudományos kutatókat, akik ebben az évszázadban sikeressé tehetnék Magyarországot.

A küzdelem folytatódik, az országgyűlés mai, szégyenletes döntése még nem az utolsó szó ebben az ügyben. Küzdeni fogunk hazai színtereken, az Alkotmánybíróságon és másutt; és küzdeni fogunk az európai színtereken, hogy a kormány ugyanolyan szégyenletesen hátráljon meg, mint a közigazgatási bíróságok ügyében.

 

Nem szavaztuk meg ezt a gyalázatos törvényt, és nem fogunk belenyugodni ebbe, mert e törvény célja a hatalom alá vonni a tudományt. Nem fogunk asszisztálni ahhoz, hogy a kormány rátegye a kezet az Akadémia tudományos intézethálózatára, s elüldözze Magyarországról a tudósokat, a kiművelt embereket – jelentette ki Arató Gergely.

 

A kormány kezdeményezte, hogy a köznevelési törvényjavaslatról ne szavazzon az országgyűlés. A halasztás önmagában helyes, de a Demokratikus Koalíció elvárja, hogy a kormány ne álljon meg félúton, hanem vonja vissza a törvényjavaslatot. 

 

A köznevelési törvény tervezete megbukott, mert mind az óvodákra, mind a magántanulói rendszerre, mind az alternatív iskolákra vonatkozó szabályokkal mérhetetlen károkat okoz. – Ezek számunkra, sőt a diákoknak is elfogadhatatlanok. Ez a törvényjavaslat részletmódosításokal nem javítható, ezért az egészet vissza kell vonni, mert fenntarthatatlan és gyermekellenes – szögezte le a DK politikusa.