Kálmán Olga: Amiben lehet, segítem és a DK is segíti Karácsony Gergelyt, hogy ősszel sikeresen főpolgármester legyen

2019.06.27.

Kálmán Olga: Amiben lehet, segítem és a DK is segíti Karácsony Gergelyt, hogy ősszel sikeresen főpolgármester legyen

 

Alig háromhetes kampánnyal szép eredményt ért el a Demokratikus Koalíció által támogatott főpolgármester-jelölt a budapesti előválasztáson, amely igazi demokratikus versennyé vált, és csaknem 70 ezer ember ment el szavazni.  Az eredményt Kálmán Olga négy pontban értékelte a sajtó előtt, és ismét gratulált Karácsony Gergelynek.

 

– Az első és legfontosabb, hogy ami az elmúlt hetekben történt, az bebizonyította, hogy a fővárosnak szüksége van a demokráciára. Megcsapott minket a demokrácia szele, amikor valóban mi mondunk véleményt saját sorsunkról. Ezt közben is többször elmondtam, de most, visszanézve az eseményekre, még inkább így érzem. Büszke vagyok mindenkire, aki az előválasztásban részt vett, hol kánikulában, hol zivatarban, és hálás vagyok az aktivistáknak, szervezőknek, akik ezt lehetővé tették. A második, hogy

 

mint tegnap is, ma is szívből gratulálok Karácsony Gergelynek. Úgy érzem, hogy Kerpel-Fronius Gábor és az én jelöltségem felpezsdítette az előválasztást, amely így, több indulóval, valódi értelmet nyert.

 

Értelmes viták során így lehetett megmutatni, ki mit gondol erről a városról, hogyan képzeli el a jövőjét, és így lehetett megcsillantani, ki milyen polgármester-jelöltje lenne az ellenzéknek. Ebben a szoros versenyben, egy igazi kihívásban Karácsony Gergely megmutatta, hogy jól tud teljesíteni. Korábban úgy éreztük, hogy az előválasztás kezd kiüresedni, de most valódi értelmet nyert, valódi megmérettetés lett – mondta Kálmán Olga, aki a harmadik pontban arról beszélt, hogy Karácsony Gergely támogatása nem kérdés.

 

Az ellenzéki tábor főpolgármester-jelöltjét Karácsony Gergelynek hívják

 

– jelentette ki az előválasztás második helyezettje. Kálmán Olga azt is leszögezte, hogy amiben lehet, segíteni fogja Karácsony Gergelyt, és a Demokratikus Koalíció is azon dolgozik, hogy Karácsony Gergely az ellenzéki tábor sikeres főpolgármester-jelöltje, majd sikeres főpolgármestere legyen.

 

– Negyedikként szeretnék köszönetet mondani azoknak a DK-soknak, akik segítették a kampányomat.

 

Számtalanszor hallottam, hogy a DK több, mint egy párt, sokkal inkább egy közösség. Ezt most személyesen is megtapasztalhattam. Eshetett az eső, lehetett 35 fok, a DK-sok hatalmas erőbedobással és lelkesedéssel dolgoztak a kampányon

 

– mondta Kálmán Olga, hozzátéve: tudja, hogy rá fognak kérdezni, miért nem volt ott a tegnapi eredményhirdetésen. – Nem kaptam rá meghívást, így sem én, sem a DK nem  tudtunk róla, hogy várják a jelölteket, de ez csak egy technikai probléma volt, senkiben semmiféle rossz érzés nincs, így alakult. A videómat tegnap elkészítettem, s 6 óra után tettem fel a Facebookra. Információim szerint mindhárom jelölt a pártjánal várta volna az eredményt, így én is előre megszervezett módon azokkal az aktivistákkal töltöttem a délutánt, akik a kampányt segítették.