Tarlós István be nem váltott ígéreteit sorolta Kálmán Olga, és szerinte folytatni kell a panelprogramot

2019.06.24.

Tarlós István be nem váltott ígéreteit sorolta Kálmán Olga, és szerinte folytatni kell a panelprogramot

 

Közös sajtótájékoztatót tartott Újpesten Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció által támogatott főpolgármester-jelölt, és Varju László, a kerület DK-s országgyűlési képviselője. Mindketten kiálltak a panelprogram folytatása mellett, majd Kálmán Olga hosszan sorolta Tarlós István beváltatlan kampányígéreteit.

 

– Újpest országgyűlési képviselőjeként szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Tarlós István idején véget ért panelprogram mennyi kárt okozott a kerületnek. A program leállítása nehezebbé tette az életet Újpesten is, látható, hogy nagyon sok felújításra, szigetelésre váró panelház van a kerületben. Éppen ezért örülök annak, hogy Kálmán Olga programjában ez kiemelt helyen szerepel, és bízom abban, hogy az előválasztás eredményeként módja lesz arra, hogy ezt a programot főpolgármesterként megvalósítsa. Újpest panelépületeinek szigetelésére szükség van, ami egyaránt hatásos télen a didergés, nyáron a hőség ellen – mondta Varju László, aki mindenkit biztatott arra, hogy szerda délig vegyen részt az előválasztáson, majd átadta a szót Kálmán Olgának.

– A panelprogram leállítása úgy történt, hogy Tarlós István egészen mást ígért. Vissza lehet lapozni mindazokhoz az ígéretekhez, amelyeket Tarlós tett Budapest lakóinak a Nemzet Fővárosa című programjában. Ebben például

 

azt ígérte, hogy lakótelep-rekonstrukció lesz. Nem tudom, Tarlós hogyan értelmezi ezt a rekonstrukciót, hogyha leállítja – vagy a kormány nyomásának engedelmeskedve állíttatja le – a budapesti panelprogramot.

 

Nem kérdés, hogy ezeket az épületeket szigetelni kell, a nyílászárókat cserélni kell. Nem az a lényeg, hogy pár száz forinttal kevesebbet fizessünk, és sok energiát használjunk el, hanem azért fizessünk kevesebbet, mert a jobban szigetelt házakban jobban megmarad az energia, s ezáltal a környezetünkre is jobban vigyázunk. De vannak más be nem váltott ígéretek is:

 

  • kitakarítjuk az aluljárókat, ígérte Tarlós István 2009-ben és 2010-ben: eldönthetik önök, megtörtént-e. Én azt vállaltam, hogy naponta takarítjuk az aluljárókat, ez nem lehet pénz kérdése, ha kell duplázni az összeget, meg fogjuk duplázni.
  • időalapú tarifarendszer a BKV járművein: ezt is vállalta Tarlós István a programjában, ehelyett 11 milliárd forintot dobtak ki eddig az elektronikus jegyrendszerre, ami nem valósult meg, és ma is papír jegyeket használunk.
  • múzemnegyedet ígért Tarlós István a Nyugati pályaudvar mellé: ehhez képest mégis a Városligetet túrták szét, mert valaki meggondolta magát, azt nem tudjuk, hogy Tarlós István, vagy ő csak bólogatott.
  • egységes parkolás, s a parkolási bevételek tömegközlekedésre fordítása, ezt is ígérte Tarlós István: ehelyett kerületi parkolás és mutyi van, s azt sem látjuk, a parkolásból befolyt összegeket valóban a tömegközlekedés javítására fordítják-e. Évi 10 milliárd forintról volt szó.
  • kötött pályás közlekedést is ígért Tarlós István a ferihegyi repülőtér és a belváros között: már annak is örülünk, ha egy repülőtéri buszjáratunk van. Jelenleg ennyi a nemzetközi repülőtér és Budapest szívének az összekötése, kijutni a reptérre enyhén szólva is katasztrofális.
  • a levegő minőségének javítását, a zöld területek beépítésének megakadályozását is ígérte Tarlós István: helyette ezresével vágták ki az elmúlt 9 évben a fákat, mert valakinek az az elképzelése, hogy attól lesz élhetőbb egy város, ha mindenhova beton meg térkő kerül.

Kálmán Olga szerint tudná még sorolni Tarlós be nem váltott ígéreteit, de ennyi is elég, hogy láthassuk, mit ígértek a fővárosnak, s mit kapott a főváros az elmúlt 9 évben.

 

– Arra készülök, hogy Budapestből egy igazi közösséget teremtsünk, hogy legyen jó budapestinek lenni, szeressünk budapestinek lenni, legyen Budapest-tudatunk, mint ahogy természetes módon van magyarság-tudatunk is.

 

Ezért hirdettem meg az egészségügyi biztonságunkat célzó intézkedéseket: hogy 5 percen belül tudjunk időpontot foglalni egy szakrendelésre, 15 percen belül találjunk egy nyitva tartó gyógyszertárat, s 25 percen belül derüljön ki, milyen egészségügyi ellátásra van szükségünk. Szintén ezért hirdettem meg, hogy naponta mossuk az aluljárókat, hetente mossuk az utakat, és havonta lecserélünk 10 buszt elektromos autóbuszokra, mert nem szennyezhetjük tovább az utcáinkat, a környezetünket. Ezek nem pártpolitikai kérdések, ez gyermekeink jövőjének a kérdése. Ezért mondom, hogy 18 éven aluliaknak legyen ingyenes a BKV, hogy ezzel is segítsünk a budapesti lakosoknak, s amint lehetőségünk van, segítsünk további intézkedésekkel: ezért kell fővárosi hatáskörbe vonni és készpénzmentessé tenni a parkolást, a 3-as metrót pedig azonnal klímával kell felszerelni, mert nem kényszeríthetjük a fővárosiakat, hogy 40 fokos hőségben utazzanak munkába és haza, élhetetlen körülmények között. Én a közösség megteremtéséért, az élhető Budapestért fogok harcolni. Már 40 ezer fölött jár az előválasztáson leadott szavazatok száma, ami nagyon jó szám, örülök, hogy a budapestiek komolyan gondolják, hogy bele akarnak szólni a jövőjük alakulásába. Remélem, bíznak bennem, én bízom önökben, építsünk együtt egy európai otthont Budapestből! – jelentette ki Kálmán Olga.