Kálmán Olga: Így lesz a fővárosból egy európai otthon

2019.06.19.

Kálmán Olga: Így lesz a fővárosból egy európai otthon

 

Bemutatta programját a Demokratikus Koalíció által támogatott jelölt, ismertetve legfontosabb, háromszor három vállalását. A felmérések szerint legnépszerűbb főpolgármester-jelöltre, Kálmán Olgára június 26-ig lehet szavazni a budapesti előválasztás második fordulójában.

 

– Megtettem, amit ígértem: rengeteg emberrel beszéltem az elmúlt hetekben, s megpróbáltam megtudni, hogy mit gondolnak saját városukról. Nem volt nehéz rájönni arra, hogy lényegében azonosan gondolkodunk, s legfőképp abban értettünk egyet, hogy otthonunknak szeretnénk érezni Budapestet. Ha azon gondolkodunk, hogy mi is a célunk az életben, akkor egyedülállóként és családosként is szeretnénk magunknak egy otthont teremteni. És szeretnénk a tágabb értelemben vett otthonunkat, azaz városunkat is saját, biztonságos otthonunknak tekinteni – mondta programismertető sajtótájékoztatóján Kálmán Olga.

 

– Tudjuk, mennyire megosztott az ország, amelyet elsősorban ennek a kormánynak a politikája idézett elő, s hasonlóképp megosztott a főváros is. Nem jó ez így. Azt szeretném, hogy közösen csináljunk egy európai otthont Budapestből. Konkrét terveim vannak erre:

 

  • Az első: mindenki számára az egészségügy a legfontosabb, ezért főpolgármesterként a jelenlegi szűk mozgástérben is ezt a helyzetet szeretném javítani, mert nem minden szól a pénzről, nagy szerepe van a szervezettségnek és az emberségnek is. Három számot mondanék: 5, 15, 25. Szeretném, ha 5 percen belül mindenki le tudna foglalni egy szakorvosi vizsgálatot, mivel ma gyakran napokig kell telefonálgatni ezért is, mert nincs aki felvegye a telefont. Ezért létrehozunk egy fővárosi ügyfélközpontot, amely központosítja, koordinálja a fővárosi szakorvosi rendelésekre vonatkozó helyfoglalásokat. Szintén fővárosi szinten, a szakmával konzultálva fogjuk létrehozni azt az ügyeleti rendszert, amelynek köszönhetően minden lakos 15 percen belül el tud jutni egy nyitva tartó, ügyeletes gyógyszertárhoz. A harmadik szám pedig arra vonatkozik, hogy 25 percen belül mindenki kapjon ügyeleti ellátást, nem csak éjszaka, hanem a nap bármely szakában. Megszervezzük, hogy a kerületekben található ügyeleti ellátást a főváros irányítsa, így minden egészségügyi problémával küzdő budapesti lakos azonnal tudni fogja, hogyan és hol kap ellátást.
  • A második legfontosabb téma a fővárosi környezetünkre jellemző elhanyagoltság, piszok – azaz a köztisztaság kérdése. Itt is három szót mondok: naponta, hetente, havonta. Az aluljárókat naponta fel kell mosni, ami nem milliárdokról, hanem szervezésről és emberségről szól. Emberi alap, hogy tiszta, és ne mocskos aluljárókba menjünk le, egyedül vagy gyermekekkel. Hogy otthonunknak érezzük a várost, tisztaság kell, hiszen saját otthonunkat is tisztán tartjuk. Az utcákat hetente fogjuk felmosni, mert erre is szükség van ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat a fővárosban. Azt is vállalom, hogy havonta tíz, roncsderbihez illő állapotban lévő autóbuszt elektromos buszra cserélünk. Ennek van költsége, de nem fulladhatunk meg a koszban és a szmogban. Ezek a vállalások az életünkről szólnak, mert ha ezeket nem csináljuk meg, Budapest koszos, mérgező levegőjű és élhetetlen marad, ahol ezek miatt emberek halnak meg. Ez nem maradhat így.
  • A harmadik legfontosabb téma a közlekedés, s itt is három kulcskérdésben teszek ígéretet. Legfőbb vállalásom, hogy a 18 éven aluliak számára ingyenes lesz a BKV. Ennek a költségét részben – akárcsak a tisztasági intézkedésekét is – fedezi, hogy a “nemzeti kukaholding” visszaadja azt a 2 milliárd forintot, amelyet elvett a budapesti lakosok által fizetett szemétszállítási díjból. Ezt 2 milliárdot vissza fogjuk követelni. A 18 éven aluliaknak nyújtott kedvezmény évente körülbelül 6 milliárd forintba kerül, de ennek fedezetére megvannak az elképzeléseink, hiszen nem fogadható el, hogy a kormány évek óta ilyen kis szerepet vállal a fővárosi tömegközlekedés finanszírozásában. Erről is fogok tárgyalni a kormánnyal. A következő az, hogy a parkolást készpénzmentessé teszem. Vége lesz annak, hogy a parkolás a kerületek játszótere legyen. Épp ma kaptam egy kedves ismerősömtől egy fotót arról, honnan kapta a fizetési felszólítást, azt hittem, rosszul látok: a borítékon a bélyegző a svédországi Malmö, a cég londoni, és egy német bankszámlaszám van feltüntetve. Mindez egy budapesti lejárt parkolójegy miatti büntetésre. 12 millió mobilelőfizetés van az országban, így megoldható, hogy a parkolást mobiltelefonon fizessük. A közlekedéssel kapcsolatos harmadik vállalásom, hogy jövő nyárra légkondicionáljuk a 3-as metrót. Konkrétan nem igaz, hogy a 3-as metrót nem lehet hűteni, ennek költségére vonatkozólag már három cégtől kértem árajánlatot.

 

Kálmán Olga a sajtótájékoztató végén közölte, egyelőre ezek a legfőbb programpontjai, ezeket osztotta meg a nyilvánossággal, ez a háromszor három pont szerepel az Egyenesen Budapestért címét viselő programfüzetben is.