A DK 500 oldalban foglalta össze Orbán Viktor bűneit a néppárti Bölcsek Tanácsának

2019.05.11.

A DK 500 oldalban foglalta össze Orbán Viktor bűneit a néppárti Bölcsek Tanácsának

 

Egy erős és demokratikus Európát építő pártnak kötelessége információkkal segíteni a magyar demokrácia napról napra romló helyzetről az Európai Néppárt által kijelölt Bölcsek Tanácsának tájékozódását. A részletekről Arató Gergely frakcióvezető-helyettes informálta a médiát.

– A Demokratikus Koalíció segíteni szeretné a Fidesz és a néppárt viszonyának tisztázását, ezért egy 500 oldalas dokumentumot állítottunk össze, és juttattunk el az Európai Néppárt Bölcsek Tanácsához, annak érdekében, hogy tisztában legyenek, milyen is az a Fidesz, amelyről beszélnek. Emlékszünk rá, hogy az Európai Néppárt március 20-án felfüggesztette a Fidesz tagságát a pártszövetségben, s egyúttal úgy döntöttek, hogy három veterán néppárti politikusból álló, úgynevezett Bölcsek Tanácsát küldik Magyarországra, hogy tisztázzák: a Fidesz követi-e a néppárt alapvető értékeit? A Fidesz, előremenekülve, igazoló jelentést nyújtott be a három néppárti politikusnak, amelyben megpróbálta elmagyarázni a kormány számos vitatott, nemzetközi felháborodást kiváltó lépését.

A Demokratikus Koalíció elvégezte azt a munkát, amelyet egy ilyen helyzetben egy hazafias és Európa-párti ellenzéki pártnak meg kell tennie, s egy több mint 500 oldalas összeállítást készítettünk, amelyben kizárólag független nemzetközi szervezetek jelentései és elemzései szerepelnek, az elmúlt évekből. Ezt eljuttattuk a néppárti Bölcsek Tanácsának.

Bár ezeket a jelentéseket a néppárti politikusok is ismerték, így összegyűjtve kifejezetten riasztó képet festenek Orbán politikájáról és Magyarország állapotáról.

Arató Gergely szerint az összeállításból egyértelműen kiderül, hogy Orbán Viktor nem való sem a néppártba, sem pedig az Európai Unióba. – Ezt csak az nem látja, aki nem akarja – közölte a politikus.

A DK éppen azért küzd az európai parlamenti választásokon, hogy megmutassuk, Orbán Viktorral ellentétben a magyar népnek igenis van helye az Európai Unióban. Aki azt akarja üzenni, hogy „EURÓPA, MARADUNK!”, az május 26-án szavazzon a Demokratikus Koalícióra, a 6-os számú listára.

Ebben az összeállításban – a teljesség igénye nélkül – benne van a magyarországi gyermekjogokkal foglalkozó UNICEF-jelentés, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának 2018. májusi, a magyar kormány politikájával foglalkozó lesújtó jelentése, illetve a Sargentini-jelentés is. Ezek mellett hosszan sorakoznak az Európai Bizottság jelentései is, amelyekben az EU politikáját hamis színben feltüntető nemzeti konzultációkra válaszolnak, illetve azok a bizonyítékok, amelyek igazolják, hogy a magyar kormány sorozatosan és súlyosan megsérti azokat a kötelezettségeit, amelyeket Magyarország EU-csatlakozásakor vállalt.

A dokumentumban szerepel az EU bíróságának, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának számos, a magyar kormányt rendkívül súlyosan elmarasztaló döntése. Szerepel benne a nagy tekintélyű Velencei Bizottság 16 kifogása, köztük a magyarországi alaptörvénnyel, a bírói függetlenséggel, valamint az ügyészség és az alkotmánybíróság jogállásával, az információ szabadságával, az alaptörvény módosításával, a közigazgatási bíróságok felállításával és a CEU ellehetetlenítésével kapcsolatosan.

– Csak ebből a szemléből is egyértelműen kiderül, hogy Orbán nem való az Európai Néppártba, sem az Európai Unióba. A választás tétje, hogy a magyar szavazók megmutathatják, hogy ők viszont Európában kívánnak maradni, vállalják és támogatják az Európai Unió értékeit. Aki a legeurópaibb pártra, a Demokratikus Koalícióra szavaz, az biztos lehet benne, mi azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország az EU teljes jogú tagja maradhasson – jelentette ki Arató Gergely.