Gyurcsány: Európa sikerének kulcsa népeinek még szorosabb együttműködése

2019.05.09.

Gyurcsány: Európa sikerének kulcsa népeinek még szorosabb együttműködése

Kecskemét, 2019. május 8., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint, ha Európa sikeres akar lenni csak egy út lehetséges: az európai népek még szorosabb együttműködése, az Európai Egyesült Államok ügye.

Gyurcsány Ferenc szerdán Kecskeméten, az Európa, maradunk! című választási fórumon, mintegy kétszázötven ember előtt úgy fogalmazott: Orbán Viktor "Soros-Brüsszel-menekültek szentháromságában" nem értelmezhető a világ és Magyarország összes problémája, ezért a fontos ügyek jelentős részéből a választópolgárok rendre kimaradnak.
A pártelnök fontosnak nevezte, hogy a május végi választás után az Európai Parlament 21 magyarországi képviselője között jelentős számban legyenek elkötelezett Európa-pártiak.
Azt mondta: eddig nem volt történelmi tétjük a választásoknak, korábban ugyanis valamennyi versengő fél a lényeget illetően ugyanazt akarta: még szorosabbra fűzni az együttműködést, még több mindenben közösen dönteni, bővíteni az Európai Uniót.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: most először jelentek meg a színen olyan "politikai, történelmi bajkeverők", akik a saját hazájukban kisebb-nagyobb befolyással rendelkező emberek, és azt akarják, hogy az Európában hívők tartsák távol magukat Olaszországtól, Franciaországtól, Ausztriától és Magyarországtól, hogy megőrizhessék történelmi territóriumukat, birodalmukat. Ez pedig a még erősebb együttműködés vagy a nemzetállami határok közé visszahúzódás komoly és valóságos dilemmáját veti fel - fogalmazott.
Csak a gyáva, depressziós, magába zuhanó ember fél a kapcsolatoktól, normális esetben társas lényként élő emberek ugyanis nem ijednek meg az egyezségektől, így a más nemzetekkel való együttműködésektől sem - jelentette ki. 

A DK elnöke kiemelte: az európai nemzetek szövetségében, egy egységes Európában egy sor kérdésben közös döntéseket hoznának az államok. Egyebek mellett szükség lenne egy egységes európai part- és határvédelemre, közös szabályozásra a bankokkal szemben és egységes megállapodásra az orosz gázszállítást illetően. 
Gyurcsány Ferenc azt mondta: végignézve az ellenzéki pártok sorát, a DK az egyetlen, amely az elmúlt nyolc-kilenc évben "soha egyetlen egy politikai irányváltást nem hajtott végre". Alakulásuk óta nem hezitálnak, meggyőződésük mellett mindig kitartanak, politikai irányvonaluk kiszámítható és egységes - tette hozzá.



MTI 2019. május 8., szerda 20:19