Újabb szög a jogállam koporsójába: Kövér László kitiltaná a képviselőket a közintézményekből, de a DK ezután is ellenőrizni fogja a kormányt

2019.04.29.

Újabb szög a jogállam koporsójába: Kövér László kitiltaná a képviselőket a közintézményekből, de a DK ezután is ellenőrizni fogja a kormányt

 

Tovább korlátozná a Fidesz a demokráciát, a képviselők jogait, s ezen keresztül a magyarok információhoz való jogait is, ha megpróbálják lehetetlenné tenni, hogy az ellenzéki képviselők bejussanak a közintézményekbe, és ott tájékoztatást kérjenek. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese tájékoztatta pártja álláspontjáról a sajtót.

 

– Kövér László válaszolt a Demokratikus Koalíció levelére, amelyet akkor írtunk a házelnöknek, amikor a DK képviselőit is megakadályozták abban, hogy a közszolgálati televízióban kérdéseket tegyenek fel a vezetőknek. Kövér Lászlótól azt kértük, hogy

a törvény által előírt módon biztosítsa, hogy a képviselők élhessenek a jogaikkal, bemehessenek a közintézményekbe, és feltehessék azokat a kérdéseket, amelyek a választókat is érdeklik. A válaszból kiderült, hogy a Fidesz világában ez a jog az ellenzéki képviselőket nem illeti meg.

Hiába mondja ki a törvény, hogy az országgyűlési képviselők beléphetnek és tájékozódhatnak a közintézményekben, Kövér László szerint ezzel a joggal mégsem élhetnek a képviselők, sőt ennek a jogunknak a korlátozására a törvény megváltoztatását is kilátásba helyezte. Ez számunkra nem elfogadható. Amikor Kövér László azt írja válaszlevelében, hogy az országgyűlési képviselők maradjanak az országgyűlés falai között, és ott gyakorolják a kormány ellenőrzésére vonatkozó jogaikat, akkor elfelejti megemlíteni, hogy

az ellenzéki képviselők parlamenti jogai jelenleg Don Quijote szélmalomharcához hasonlítanak: kérdéseinket érdemi válasz nélkül hagyják, törvényjavaslatainkat tárgyalás nélkül lesöprik, figyelmen kívül hagyva, hogy azok a magyar állampolgárok érdekeit szolgálnák.

Éppen ezért volt a rendszerváltás egyik fontos vívmánya, hogy a képviselőket felhatalmazták a közintézmények ellenőrzésére, hogy oda bemehessenek és bármikor, bármilyen kérdést feltehessenek – mondta Arató Gergely.

A frakcióvezető-helyettes kijelentette: csak diktatúrákban fordul elő, hogy a képviselők jogait korlátozzák. – Mi, európai magyarok tiltakozunk az ellen, hogy Kövér László az ellenzéki képviselők jogainak csorbításával a magyarok információhoz való jogait akarja csorbítani. Nem akarja, hogy ellenzéki képviselőként ellenőrizzük a kormányt, hogy mire költik az adófizetők pénzét.

Európában nem fordulhatna elő, hogy az ellenzéki képviselők nem gyakorolhatják törvényes jogaikat, de Kövér László a saját szemétdombjának tekinti a parlamentet, amelyen ő kukorékol.

Azt hiszi, átírhatja a szabályokat, a paragrafusok sajátos értelmezése mögé bújva úgy gondolja, egy személyben dönthet arról, milyen jogok illetik meg a képviselőket, akik nem a Fidesz szekerét, hanem választóik és valamennyi magyar állampolgár érdekeit képviselik. Nem fogjuk hagyni, hogy Kövér László megfélemlítsen minket, élni fogunk a képviselői jogainkkal és minden eszközzel ellenőrizni fogjuk a kormányt. Ha pedig Kövér László és a Fidesz arra vetemedne, hogy megpróbálja törvénnyel korlátozni az ellenzék maradék lehetőségeit, akkor magyar hazafiként mindent el fogunk követni, hogy ellenálljunk ennek a törekvésnek – szögezte le Arató Gergely, aki újságírói kérdésre elmondta, hogy az ellenállás parlamenten belüli és kívüli eszközeire gondol, amelyből néhányat az ellenzék már alkalmazott az elmúlt hónapok során.