A Demokratikus Koalíció a Holokauszt magyarországi emléknapjáról

2019.04.16.
A Demokratikus Koalíció a Holokauszt magyarországi emléknapjáról
 
 
 
„Jiszgádál vöjiszkádás sömér rábó” A Kadis szavaival emlékeznek ma a hazai zsinagógákban a soá áldozataira. Azokra, akiknek azért kellett meghalniuk, mert atyáik azt az Istent tisztelték, akinek Jézus Krisztusként való megtestesülését imádja isteneként a keresztény Európa is.
 
 
 
„Mindent örökítsetek meg…mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt." – mondta Eisenhower tábornok, amikor szembesült a nácik rémtetteivel. Igaza lett. Mi azonban, ahogy a Törvény rendeli, megemlékezünk arról a 75 évvel ezelőtti napról, amikor megkezdődött a magyar zsidóság gettókba kényszerítése. De megemlékezünk a különítményesek vérfürdőjéről, a numerus claususról, a zsidótörvényekről, a Kamenyec-Podolszkban lemészárolt tizenötezerről, a megfagyott, agyonvert vagy aknamezőre hajtott munkaszolgálatosokról, az újvidéki tömeggyilkosságról is. És megemlékezünk a Horthy közigazgatása által három hónap alatt megsemmisítő táborba hurcolt félmillióról, meg a sok ezerről, akiket a nyilas hordák lőttek a Dunába.
 
Amíg pedig fejet hajtunk a sok százezer, zsidó és zsidónak minősített áldozat emléke előtt, akit az emberi gonoszság, a náci tébolyfosztott meg jogaitól, vagyonától és méltóságától, vetett rabságba és adott a halálnak, addig útját is álljuk annak, hogy mindez megismétlődjék.
 
Veim ruomén – mondjátok, hogy úgy legyen!
 
 
Gyurcsány Ferenc
a Demokratikus Koalíció elnöke