Az Állami Számvevőszék elszólta magát, szerintük is a Fidesz EP-kampányának részét képezték a Juncker-plakátok

2019.03.24.
Az Állami Számvevőszék elszólta magát, szerintük is a Fidesz EP-kampányának részét képezték a Juncker-plakátok


Miután Szijjártó Péter a BBC-n beismerte, hogy a kormány azóta eltávolított Junckeres plakátjai a választási kampány részét képezik, a DK az Állami Számevőszékhez fordult. Domokos László, a Fidesz volt országgyűlési képviselője - aki az ÁSZ irányítását kapta feladatául az állampárttól - egy rágalmakban és hazugságokban gazdag levélben válaszolt nekünk, amelyben ugyanakkor elszólta magát. Mint Domokos írja, “az európai parlamenti választás kampánypénzeinek tekintetében az Állami Számvevőszéknek nincs ellenőrzési hatásköre”. Az ÁSZ tehát a Fidesz szolgai mosdatása közben véletlenül elismeri, hogy a Juncker-plakátokat ő maga is a Fidesz EP-kampányának részeként tartja számon. Ezt európai demokráciákban tiltott pártfinanszírozásnak hívják, hiszen a kormány egyetlen pártnak sem kampányolhat.
 
 
 
A Demokratikus Koalíció szerint az Állami Számvevőszék nem más, mint a fideszes pártállam egyik végrehajtó szerve, amely magát független intézménynek álcázva mosdatja az állampártot és lehetetleníti el az ellenzéket. Sem európai magyarként, sem magyar hazafiként nem fogjuk következmények nélkül hagyni a pártállam kiszolgálását. Küldözgethet az ÁSZ rágalmazó leveleket, hazudozhat és büntetgethet, de az Orbán-rendszer bukása után minden működtetője független bíróság előtt fog felelni a tetteiért.
 
 
 
 
Gréczy Zsolt
országgyűlési képviselő, frakciószóvivő
DK