A kormány tiltott kampányt folytat

2019.02.28.

A kormány tiltott kampányt folytat

    Budapest, 2019. február 28., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordul, mert úgy értékeli, a kormány tiltott kampányt folytat.

    A DK ügyvezető alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - egy a BBC-nek adott interjúban - bevallotta, hogy a Jean-Calude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ábrázoló plakátkampány valójában egy választási kampány.


    Molnár Csaba úgy fogalmazott: ezzel a miniszter bevallotta, hogy az állam az adófizetők pénzéből kampányol a Fidesznek. Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy az ügyben a héten az Állami Számvevőszéket is megkeresték, mert véleményük szerint tiltott pártfinanszírozásról van szó. Az NVB-t pedig arra kérik, hogy állapítsa meg, a kormány tiltott kampányt folytat, és másrészt tiltsa el a kabinetet ennek folytatásától - közölte.


    Molnár Csabát emlékeztetették arra, hogy Szijjártó Péter az interjúban azt mondta, a kormánynak kötelessége informálni a polgárokat arról, hogy mi zajlik Európában. Az ellenzéki politikus azonban úgy látja, hogy a plakátok nem az állampolgárok független tájékoztatását szolgálják, hanem a fideszes politikusok érveit ismétlik meg.


    Egy újabb kérdésre az EP-képviselő azt felelte, hogy a Fidesz annyira nem osztja az Európai Néppárt alapértékeit, hogy már évekkel ezelőtt ki kellett volna zárni onnan. Amennyiben a Fidesz az EP-választásig az Európai Néppárt tagja marad, akkor az annak beismerése, hogy a Néppárt is osztja azt a "nem kereszténydemokrata" politikát, amit Orbán Viktor képvisel - jelentette ki.


    A DK nagyon csalódott lenne, ha nem szerezne újra legalább két európai parlamenti mandátumot - jelezte egy újabb kérdésre.

Molnár Csaba
ügyvezető alelnök, EP-képviselő
DK