Feljelentést tesz a DK, mert megütötték az egyik aktivistájukat

2019.02.11.

Feljelentést tesz a DK, mert megütötték az egyik aktivistájukat

Budapest, 2019. február 11., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mert a párt állítása szerint egy biztonsági őr szándékosan megütötte az egyik aktivistájukat, aki a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő helyszínén tüntetett.

A DK hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a sértett aktivista, Varga Gergő úgy írta le az esetet, hogy "tolvaj" és "O1G" feliratú papírokat raktak ki a Várkert Bazár mellett felállított kordonra, amelyeket a helyszínen tartózkodó biztonsági őrök letéptek. Állítása szerint az egyik biztonsági őr, amikor letépett egy lapot, akkor szándékosan "visszacsapott" és ezzel a mozdulattal arcon ütötte és leverte a szemüvegét.

Arra a kérdésre, hogy a helyszínen miért nem tette szóvá az esetet, azt felelte, hogy nagyon meglepődött és nem tudta, hogyan reagáljon.

Varga Gergő arra is kitért, hogy a demonstráció részeként egy vetítőgéppel az "O1G' feliratot akarták kivetíteni a Magyar Tudományos Akadémia épületére. Az aktivista felpanaszolta, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát, valamint odaálltak a kivetítő elé, hogy "ezt a feliratot ne tudjuk kivetíteni akkor, mikor a tüntetők megérkeznek".

A sajtótájékoztatón részt vett Rónai Sándor, a DK szóvivője, aki bejelentette, hogy aktivistájuk ügyében "kormányzati erőszak miatt" tesz feljelentést. A rendőrök fellépése miatt pedig a Független Rendészeti Panasztestülethez fordulnak, mert úgy érzik, hogy korlátozták aktivistáik szólásszabadságát - közölte.
A politikus egyúttal megjegyezte, szeretnének tájékoztatást kapni arról, hogy mennyibe került az évértékelő beszéd megtartása.


A szóvivő egyebek mellett kifejtette, aktivistájukat úgy ütötte meg vasárnap a biztonsági őr, hogy eltört a szemüvege. "Mi ez, ha nem brutalitás, ilyen Észak-Koreában fordul elő" - fogalmazott a politikus.

A politikust más témában megkérdezték arról, hogy a DK osztja-e Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus vezetőjének azt a véleményét, hogy a "Jobbik az ördög maga". Rónai Sándor azt felelte, hogy az Orbán Viktor utáni világnak az egymás és az alapvető jogok iránti tiszteletre kell épülnie. Ennek az alapvetésnek kell egybekovácsolnia az ellenzéket - tette hozzá.

 

 

Rónai Sándor

DK

szóvívő

MTI 2019. február 11., hétfő 12:25