Orbánék már a nemzeti vagyont is feláldozzák a külföldi cégek kívánsága szerin

2019.01.23.

 

Orbánék már a nemzeti vagyont is feláldozzák a külföldi cégek kívánsága szerint

Sajtóinformációk szerint legalább fél évig Pápán állomásozik majd a magyar légierő 14 Gripen vadászrepülőgépe. Ennek oka, hogy a kecskeméti légibázist a Modern Városok Program keretében vegyes – katonai és polgári – használatú repülőtérré fejlesztik. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában már tárgyaltuk ezt az ügyet, és a bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai is elutasították ezt a kérést, köztük a bizottság fideszes elnöke, Kósa Lajos is. A Demokratikus Koalíció szerint egyre valószínűbb, hogy a kecskeméti repteret kizárólag az Orbán-közeli magángépek utasai, illetve a Mercedes vezetői vehetik majd igénybe, akik gyakran ingáznak a német gyártó különböző üzemei között. Orbánék tehát a rabszolgatörvény elfogadásával előbb odadobták a magyar munkavállalókat, most pedig a nemzeti vagyont, a sereg ékkövét áldozzák fel a külföldi cégek kívánsága szerint. Vadai Ágnes frakcióvezető-helyettes DK