Cikk: Tiborczék pályázatát torpedózhatta meg a fideszes megyeszékhely

2015.05.13.
FöldiJiuci_20150513_1Úgy tudjuk, a székesfehérvári polgármesternek maga Orbán Viktor szólt, hogy ne a veje cége győzzön. Ízelítő csütörtöki cikkünkből. Orbán Viktor veje, Tiborcz István cégének, az Elios újabb ügyeivel foglalkozik részletesen a csütörtökön megjelenő Magyar Narancs. Ebből adunk most egy kis ízelítőt, amelyben a székesfehérvári esetet vesszük górcső alá. A székesfehérvári önkormányzat ugyanis „már januárban sajtótájékoztatón büszkélkedett azzal, hogy 197 milliós uniós forráshoz jutottak, amelyből korszerűsíthetik a város egy részének közvilágítását. (...) Helyi ellenzéki politikusok hívták fel a figyelmünket arra, hogy tudomásuk szerint a fideszes városvezetők közül többen nem szeretnék, ha az Elios-hoz kerülne a beruházás kivitelezése. Mindenesetre a még folyamatban lévő közbeszerzési eljárás elindítása előtt nem úgy tűnt, hogy az önkormányzat a lehető legtöbb piaci szereplő számára tenné elérhetővé az indulást. Az első kiírás nem kirívóan szigorú feltétele értelmében a beruházásra csak olyan vállalkozás jelentkezhet, amely rendelkezik legalább egy, minimum 900 db LED-es közvilágítási lámpatest legyártására, szállítására és üzembe helyezésére vonatkozó referenciával. (...) Ezek után meglehetősen furcsa, hogy a közbeszerzési kiírásban megjelölt dátum előtt néhány nappal az önkormányzat módosított a feltételeken, és kitolta a hónap elején lejáró jelentkezés határidejét május 21-re. Ráadásul úgy, hogy a város a DK által korábban problémásnak tartott részleten könnyített azzal, hogy nemcsak LED-es, hanem hagyományos is lehet az az előírt 900 darab lámpatest, amelynek korábbi felszerelését referenciaként elvárja. Érdeklődésünkre az önkormányzattól azt az információt kaptuk, hogy azért módosítottak, mert az előzetes vitarendezés során a pályázók felvetettek olyan szempontokat, amelyek figyelembevételével tovább bővülhet az ajánlattevők köre, és mivel nyílt eljárásról van szó, az ajánlattételi határidő lejárta előtt változtathattak a feltételeken. (...)  Kérdésünkre, hogy a kivitelező kiválasztása során mennyire fontos szempont a helyi vállalkozások bevonása, azt írták, hogy az önkormányzati beruházások és fejlesztések során arra törekszik a város, hogy „a jogszabályi kereteknek megfelelően előnyben részesítse azokat a helyi vállalkozásokat, amelyek az alkalmassági követelményeknek megfelelnek”. Földi Judit, a DK fehérvári önkormányzati képviselője szerint a beruházás körül eddig feltűnően nagy a titkolózás. „Hiába érdeklődtem többször is a kiírással kapcsolatos konkrét részletekről, szinte mindig csak elutasítást vagy hiányos tájékoztatást kaptam” – mondta lapunknak. A helyi politikusnak vannak olyan információi, melyek szerint a korábban országgyűlési képviselő, de 2014-ben inkább a polgármesterséget választó Cser-Palkovics András és köre attól tarthat, hogy ha náluk is az Elios Innovatív Zrt. nyer, azt nem lehet majd jól kommunikálni, és Fehérváron egyből LED-es mutyiról fog beszélni mindenki. „Minden jel arra mutat, hogy egy-két helyi vállalkozó miatt módosítottak a feltételeken” – hangsúlyozta Földi Judit, aki azt is megjegyezte, hogy a legutóbbi, májusi közgyűlés folyosói beszélgetései során fideszes körökből azt az információt kapta, hogy már Orbán Viktor is jelezte a polgármesternek: nem szeretné, ha a szülei otthonaként is szolgáló Székesfehérváron a veje érdekeltségébe tartozó céggel korszerűsíttetnék a világítást. Magyar Krisztián cikkét a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja. forrás: Magyar Narancs