Gyurcsány: a rendszer megbuktatása a cél

2018.12.17.
 
Gyurcsány: a rendszer megbuktatása a cél
 
Budapest, 2018. december 17., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a kormányellenes tüntetések már nem egyes törvények ellen zajlanak, a demonstrálók célja az, hogy "ez a rendszer úgy, ahogy van, megbukjon". 
 
Gyurcsány Ferenc a DK hétfői fővárosi ételosztásán arról beszélt, hogy az ország megelégelte "mindazt a gyalázatot, törvénytelenséget, hatalmaskodást", amit az Orbán-kormány az elmúlt nyolc évben elkövetett.
 
Az utóbbi napokban az ellenállás kibontakozott, most nem szabad megtorpanni, mert a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék közös fellépése sikerre vezethet - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a rendszer megbuktatása a cél, hogy új szabályok, új törvények alapján, "tisztességes választásokon" olyan parlament jöjjön létre, "amely valójában tükrözi a népakaratot".
 
Az ellenzék folytatja a tüntetéssorozatot, hétfő este hat órától újra az utcán lesznek - mondta a pártelnök.
A DK ételosztására áttérve azt mondta, hogy az néhány ember sorsát megkönnyíti, de nem jelent megoldást. A megoldás kulcsa a kormány kezében van, de a kabinet nem tesz semmit - fogalmazott.
 
A feltett újságírói kérdésekre Gyurcsány Ferenc helyett a DK ügyvezető alelnöke válaszolt. Molnár Csaba határozottan tagadta, hogy Gyurcsány Ferenc megszavazta a munka törvénykönyvének módosítását. Leszögezte, hogy a pártelnök nem nyomott gombot a szavazás alatt. Egy fotó is bizonyítja, hogy a szavazáskor Gyurcsány Ferenc magasra tartja a voksoláshoz elengedhetetlen képviselői kártyáját - tette hozzá. Csalás történt, aminek a kivizsgálását a DK követeli az Országgyűléstől - mondta Molnár Csaba.
 
 
bnd \ bhi \ bpt
 
MTI 2018. december 17., hétfő 12:23