Az ellenzék vizsgálóbizottság felállítását kéri az e-jegyrendszer ügyében

2018.12.12.

Az ellenzék vizsgálóbizottság felállítását kéri az e-jegyrendszer ügyében

  Budapest, 2018. december 12., szerda (MTI) - Négy ellenzéki párt közösen kezdeményezi egy fővárosi vizsgálóbizottság felállítását a budapesti tömegközlekedésben tervezett elektronikus jegyrendszer ügyében. Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, választ várnak arra, miért "dőlt be" a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyrendszerének projektje. Hangsúlyozta, az ellenzék mindent megtesz, hogy kiderüljön "mitől döglött meg" Tarlós István főpolgármester "egyetlen saját erőből zajló" beruházása. A DK ennek érdekében feljelentést is tesz az ügyben a rendőrségen hűtlen kezelés gyanúja miatt - tette hozzá. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője elmondta, a városvezetés 12 milliárd forintos kárt okozott egy "működésképtelen rendszer babusgatásával". Az ellenzéki politikus bejelentette, amennyiben a kormányoldal a közgyűlésben nem támogatja egy vizsgálóbizottság felállítását, akkor felállítanak egy alternatív ellenzéki testületet, amely szintén kikéri az ügy dokumentumait a történtek megismeréséhez. Gál József, az LMP fővárosi képviselője utóbbiról azt mondta, amennyiben a Fidesz-KDNP nem szavazza meg a vizsgálóbizottság felállítását, akkor azzal azt ismeri el, hogy vaj van a füle mögött. V. Naszályi Márta, a Párbeszéd budapesti képviselője arra emlékeztetett, hogy a városvezetés immáron tíz éve ígérgeti az elektronikus jegyrendszer bevezetését, amellyel szemben így semmi bizalma nem maradt a lakosságnak. Az MSZP, a DK és a Párbeszéd politikusai ugyanitt szóltak arról is, botrányosnak tartják, hogy a főváros patkánymentesítését a jövő évtől nem az ezt a tevékenységet 45 éve végző Bábolna Bio végzi majd, hanem egy "hozzá nem értő konzorcium". Horváth Csaba megjegyezte, a közbeszerzési csalás gyanúját is felveti, hogy az idei 250 millió forintos keret helyett jövőre több mint 900 millió forintért végzik el ezt a feladatot.