Eltitkolt kormánygép – heteken át a magyarok szemébe hazudtak Orbánék

2018.12.07.
A sajtó beszámolója szerint mégis van kormánygépe Magyarországnak. Azzal ellentétben, amit eddig állítottak a Honvédelmi Minisztériummal karöltve, nem egy, hanem két gépet vásároltak, csak a második polgári lajstromszámmal üzemel– viszont egy HM-es cég a tulajdonosa.
 
A Demokratikus Koalíció szerint nem meglepő, hogy a kormány szemtelenül az arcunkba hazudik, miközben a magyarokra kényszerítik az Orbán-csomag megszorításait. Ha valami akkora, mint egy kormánygép, úgy néz ki, mint egy kormánygép, olyan célokra használják, mint egy kormánygépet, akkor az bizony kormánygép lesz, akkor is, ha ezt a Fidesz valamiért gondosan titkolni akarja. A DK követeli, fejezzék be az össze-vissza hazudozást, az európai magyaroknak jogukban áll tudni, mire és mennyit költ valójában a kormány. 
 
Rónai Sándor
szóvivő
DK