Az Orbán-rendszer megkezdte az állami felsőoktatás megszüntetését

2018.10.11.

corvinus

Az Orbán-rendszer megkezdte az állami felsőoktatás megszüntetését

Budapest, 2018. október 11., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az "Orbán-rendszer" megkezdte az állami felsőoktatás megszüntetését. Az ellenzéki párt az ápolási díj emelését az azért küzdő családok sikerének tartja, továbbra is szorgalmazza azonban, hogy ismerjék el foglalkoztatási jogviszonyként ezt a tevékenységet. Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, tiltakoznak az ellen, hogy a kormány a Corvinus-modellt kívánja bevezetni a felsőoktatás egészében. Értékelése szerint ez a modell azt jelenti, hogy az ingyenes állami férőhelyeket a külföldieknek és a fideszes politikusok, oligarchák gyerekeinek nyújtott méregdrága fizetős helyek váltják fel a felsőoktatás egészében. Hozzátette: a DK szerint ezzel ellentétes oktatáspolitikára van szükség, arra, hogy mindenki tanulhasson ingyen tehetsége és szorgalma szerint, és hogy minél több diák szerezhessen diplomát. A DK-s képviselő közölte, a fiataloknak nem marad majd más választásuk, minthogy az érettségi után külföldre menjenek és ott tanuljanak tovább. Az azonban nem tanulhat tovább, akinek nincs rá pénze - mondta. Hiszem, ha látom - válaszolta Arató Gergely arra a kérdésre, hogy minisztériumi közlés szerint a Corvinus 2020-tól új ingyenes képzési forma bevezetésével biztosít a jelenlegi államilag finanszírozott helyekével megegyező számú, több ezer térítésmentes képzési helyet. Varju László, a DK alelnöke az ápolási díj tervezett emelését az azért küzdő civil szervezetek és a családok sikerének értékelte. Ugyanakkor jelezte, tovább küzdenek azért, hogy az otthonápolást is foglalkoztatási jogviszonynak minősítsék. Az országgyűlési képviselő szerint 17 ezer gyermekes családnak jobb lesz a helyzete, de 33 ezer családnak érdemben nem változik. Azt követelte a kormánytól, hogy az ápolási díj szempontjából ne különböztesse meg a gyermekes családokat azoktól, amelyek nem a gyermek jogán kapják ezt a díjat. Kérdésre válaszolva Arató Gergely elmondta, a DK nagyon szeretne közös ellenzéki főpolgármester-jelöltet találni akár előválasztással is. Az elnökség rövidesen kialakítja erről az álláspontját - tette hozzá.