Zuhan a forint: a magyarokon csattan Orbán Erdogan- és Putyin-barát politikája

2018.08.13.

orbán és putyin 2018

Zuhan a forint: a magyarokon csattan Orbán Erdogan- és Putyin-barát politikája

 A hétvége sem állította meg a forint mélyrepülését. Hétfő hajnalban egy euró például 324 forintot ért, a svájci frank árfolyama 283,83 forintról 286,6 forintra emelkedett. A forint gyengülésében pedig erőteljes szerepe van  a török líra válságának, és hatással lehet rá az orosz rubel gyengélkedése is. A Demokratikus Koalíció szeretné emlékeztetni a kormányt és a miniszterelnököt: 2009-ben a háromszáz forintos euró miatt az akkori vezetést okolta és az előrehozott választásokban látta a megoldást. Amióta Orbán kormányoz, a forint egyre gyengébb, amely azt vetíti előre, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. A DK felszólítja az Orbán-kormányt, hogy fejezze be a diktatúrákhoz dörgölőzést, egyúttal azonnal kezdje meg az euróövezethez csatlakozást. Ez ma az egyetlen biztosíték arra, hogy a gazdaság stabilan növekedjen és hektikus árfolyamváltozások ne okozzanak gondot a családoknak és a vállalkozásoknak.   Varju László országgyűlési képviselő, a Költségvetési Bizottság elnöke