Domokos László inkább Orbánra mutogasson a katasztrofális helyzetben lévő magyar egészségügy miatt!

2018.08.07.

domokos lászló

Domokos László inkább Orbánra mutogasson a katasztrofális helyzetben lévő magyar egészségügy miatt!

Domokos László, az ÁSZ elnöke nyilatkozatában kifakadt a magyar egészségügyben tapasztalt kritikán aluli állapotok miatt. Nyilatkozatában azonban nem a kormányt vagy az illetékes minisztériumot tette felelőssé, hanem a kórházakat.  A Demokratikus Koalíció szerint a kórházak vezetői a puszta létfenntartásért küzdenek, és pont ők azok az emberek, akik bár megtehették volna, de még mindig nem menekültek külföldre, hanem próbálják menteni a menthetőt a 8 éve egyre kevesebb állami forrás ellenére. A DK szerint egyértelmű: a magyar egészségügy módszeres lepusztításáért kizárólag az Orbán Viktor vezette kormány tehető felelőssé. Javasoljuk az ellenzéki pártokat ész nélkül bírságoló Domokos László ÁSZ-elnöknek, hogy mielőtt a párt ökleként belerúg mindenkibe, akiken durva megszorítást gyakorol a kormány - ahogy teszi azt most az MTA-val is - tanulmányozza a nemzetközi statisztikákat. Ezekből feketén-fehéren kiderül: míg Magyarország 2008-ban a 14. helyet érte el a az európai egészségügyi rendszerek rangsorában, 2018-ra visszacsúsztunk a 30. helyre. Ugyanezen statisztika alapján az EU-s országok egy évben egy főre jutó egészségügyi kiadásainak felét sem éri el a magyar érték. Erről nem a kórházak, hanem Orbán Viktor és a Fidesz tehet. Őket persze egy olyan hűséges pártkatona, mint Domokos, soha nem fogja kritizálni. Dr. László Imre egészségpolitikus, OGY. képviselő DK