FÁJDALMAS LESZ: a cafeteria átalakítása miatt több ezer forintot veszíthetnek a munkavállalók

2018.07.18.
shutterstock_439390204
FÁJDALMAS LESZ: a cafeteria átalakítása miatt több ezer forintot veszíthetnek a munkavállalók
Budapest, 2018. július 18., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció szerint a cafeteriát érintő "megszorító intézkedés" havi több ezer forintot vesz ki a munkavállalók zsebéből.
Az ellenzéki párt frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a munkáltatókat semmi nem kötelezi arra, hogy az eddigi béren kívüli juttatásoknak akár csak egy részét is beépítsék a fizetésekbe.
Gréczy Zsolt elmondta: a Fidesz terve szerint megszűnik az iskolakezdési támogatás, a bérlettámogatás, az önkéntes pénztárakba való belépés támogatása, eltűnnek az Erzsébet- és ajándékutalványok. Hozzátette, olyan, adómentesen nyújtható juttatások is megszűnnek, mint a bölcsődei, óvodai költségekre igényelhető, a diákhitelek és a lakáscélú hitelek törlesztésére vagy a lakbérre adható támogatások.
Ez egy komoly és fájdalmas megszorítás, amit éppen azok fognak megfizetni, akik egész héten keményen dolgoznak, hogy eltartsák magukat és a családjukat - értékelt, közölve: a DK már csak ebből az okból sem fogja megszavazni a jövő évi költségvetést.
MTI 2018. július 18.,