Több ezer család megélhetését veszi el a kormány

2018.06.30.

szomorú család

Több ezer család megélhetését veszi el a kormány

Sajtóértesülések szerint közel négyezer kulturális közmunkást tesz utcára a Belügyminisztérium július elsejével. Közülük sokan aprófalvakban dolgoznak: könyvtárakban, művelődési házak működtetésében kaptak fontos feladatokat. 

Ezekben a falvakban jellemzően nincs más munkalehetőség, a kormány pedig nem alakított ki a versenyképes képzést, átképzést a közmunkaprogramban résztvevők számára. Ennek a négyezer embernek szinte semmi lehetősége elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és jövedelemre szert tenni. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány átverte a magyar embereket. 2018 nem a családok éve: Orbánék tízezrektől veszik el a lakásaikat, most pedig újabb tízezrek megélhetését lehetetlenítik el. A DK azt követeli, hogy a kormány biztosítsa a közmunkaprogramban résztvevők munkahelyét, és indítson megfelelő képzést a közmunkások számára, hogy lehetőségük nyíljon elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Nidermüller Péter

Európai Parlamenti képviselő

DK