A Fidesz elengedte a védett korúak kezét

2018.06.25.

shutterstock_160066073

A Fidesz elengedte a védett korúak kezét

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ma Magyarországon az 55-64 éves korosztályba tartozók nagyjából felének van csak állása. Ez jóval elmarad az uniós átlagtól. A nyugdíj előtt álló munkakeresőknek kifejezetten árt a kormány azzal, hogy 2019-től eltörli azt a szabályozást, amely szerint kedvezményt kap a szociális hozzájárulási adóból az a munkáltató, amelyik 55 évesnél idősebb embert foglalkoztat. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz elengedte a védett korúak kezét. A kormány döntése egyrészt megnehezíti a legkiszolgáltatottabb korosztály munkavállalását, másrészt nehéz helyzetbe hozza azokat a cégeket, amelyek az eddigi adókedvezmény miatt ilyen korú munkavállalókat foglalkoztattak. Ez a korosztály már külföldre sem tud menekülni Orbán elől, hogy ott új életet kezdjen. Az orbáni foglalkoztatáspolitika maga a csőd. Példátlan, hogy egyszerre legyen jelen a kínzó munkaerőhiány és a magas munkanélküliség a munkaerőpiacon.

Gréczy Zsolt frakciószóvivő. OGY képviselő DK