A DK tiltakozik a tudomány államosítása ellen

2018.06.15.

magyar tudományos akadémia

A DK tiltakozik a tudomány államosítása ellen

A Magyar Tudományos Akadémia költségvetése több mint felének elvonása, az akadémiai intézetek fenyegető államosítása az Orbán-kormány újabb támadása a magyar tudomány egésze ellen.  Emlékezetes, hogy az Orbán-kormány regnálását a filozófustársadalom egészpályás letámadásával kezdte, ezt azonban az igazságszolgáltatás zátonyra futtatta. A Nemzeti Együttműködés Rendszere azonban nem lankad: a tudományos élet ellen intézett korábbi, meg-megújuló rohamait most frontális támadással cseréli föl.  A tudomány kényelmetlen jószág: nem engedelmeskedik sem párt- sem parlamenti határozatoknak. Ez kétségtelenül fájhat a miniszterelnöknek, sok évszázados tapasztalat azonban, hogy a tudomány autonómiájának tiszteletben tartásával hosszabb távon a hatalom is jól jár. Orbán rendszere sokadszor, de ezúttal minden korábbinál durvábban fordul szembe ezzel a tapasztalattal. A tudomány közvetlen állami irányításával hazánkban legutóbb Rákosi próbálkozott – kevés sikerrel.  Széchenyi István 1825-ben egyévi jövedelmét ajánlotta föl az Akadémia céljaira. Orbán Viktor kormánya Mészáros Lőrinc éves jövedelmének alig egyötödét szánta eddig erre a célra – most pedig ennek is megvonja több mint felét. A Demokratikus Koalíció tiltakozik a tudomány szabadságának megsértése ellen és támogatja az MTA küzdelmét önrendelkezésének visszaszerzéséért.  Niedermüller Péter alelnök, EP-képviselő (DK)