Az OLAF-jelentése megmutatta, hogy miért nem akar csatlakozni a Fidesz az Európai Ügyészséghez

2018.06.07.

tiborcz-es-orban

Az OLAF-jelentése megmutatta, hogy miért nem akar csatlakozni a Fidesz az Európai Ügyészséghez

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ma közzétett friss jelentéséből kiderül, hogy a 10 Magyarországon vizsgált ügyből 7 végződött a magyar hatóságoknak címzett ajánlással, ami a második legnagyobb szám az Unión belül - az első három tagállam között velünk együtt Románia és Lengyelország szerepel. A jelentés szerint ráadásul a 28 tagállamban lefolytatott 102 vizsgált esetből csupán négynél merült fel az Uniós támogatásokra kiírt pályázatok körüli súlyos csalás gyanúja, s ebből a legsúlyosabb éppen Magyarországon. Ez az eset nem más, mint a miniszterelnök vejéhez köthető már jól ismert Elios-ügy. A projekttel kapcsolatos közbeszerzési- és egyéb szabálytalanságok okozta kárt összesen mintegy 43,7 millió euró értékűre becsüli a Hivatal. A Demokratikus Koalíció szerint mindezek után nem meglepő, hogy míg a héten Hollandiával újabb tagállam jelentette be hivatalos csatlakozási szándékát az Európai Ügyészséghez, addig Magyarország továbbra sem mutat semmilyen hajlandóságot a csatlakozásra, arra hivatkozva, hogy a magyar hatóságok is el tudják látni az Ügyészség feladatait. A fentiekből is világosan látszik azonban, hogy nincs másról szó, minthogy a kormány közeli csalások és sikkasztások ne láthassanak napvilágot.