Az új kormányzati bevándorlóprogram miatt még drágábbak lesznek a lakások és az albérletek

2018.05.16.

budapesti lakás

Az új kormányzati bevándorlóprogram miatt még drágábbak lesznek a lakások és az albérletek

A Fidesz nem hazudtolta meg önmagát, a választás után egyből folytatódik a betelepítési kötvényprogram, csak ezúttal már nem kötvényt, hanem ingatlant kell vennie az európai okmányokra vágyó bűnözőknek és terroristáknak. Ahogy a betelepítési kötvényeket, ezt is kétszer fogják megfizetni a magyar adófizetők: nem csak a biztonságunk kerülhet veszélybe a menekültekkel szemben soha nem ellenőrzött embertömeg miatt, hanem drágább lesz a lakhatás is. A Demokratikus Koalíció szerint az új kormányzati bevándorlóprogram miatt még drágábbak lesznek a lakások és az albérletek, hiszen a betelepítetteknek kötvény helyett már lakást kell venniük. A DK szerint az Orbán-kormány ismét viccet csinál a saját szavazótáborából, hiszen a “nagy országvédés” közben újra ismeretlen közel- és távol-keletiek telepedhetnek le Magyarországon, ezúttal kormányközeli ingatlancégeket gazdagítva. Vadai Ágnes alelnök DK