A DK a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordul a ligetvédők bántalmazása miatt

2018.04.26.
ligetvédő
A DK a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordul a ligetvédők bántalmazása miatt
Egy, a sajtóban megjelent videó szerint a Valton biztonsági cég emberei fizikailag bántalmazták a ligetvédőket a Városligetben. A ligetvédők bejelentett demonstráción vettek részt, amelyet a Rendőrségnek kellett volna biztosítania, ezzel szemben a rendőrök a beszámolók szerint gyakorlatilag elhagyták a helyszínt az alkotmányos jogukkal élő civilek bántalmazása idején.
A Demokratikus Koalíció a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordul a ligetvédők bántalmazása miatt. Vizsgálják ki a civilek bántalmazását, illetve tudni akarjuk, hogy a Rendőrség miért nem védte meg a bejelentett demonstráció résztvevőit a Városliget Zrt. által alkalmazott biztonsági őröktől! A DK Baán Lászlóhoz, a Városliget Zrt. elnökéhez, a Liget Projekt vezetőjéhez is levelet ír. Kíváncsiak vagyunk, hogy a cég szerződést bont-e a civileket bántalmazó Valtonnal vagy már azt is felvállalja a hatalom, hogy erőszakot alkalmaz a saját állampolgárai ellen, hogy elhallgattassa a kritikusait.
dr. Oláh Lajos
országgyűlési képviselő
DK