A DK támogatja az újabb népszavazási kezdeményezést a Római parti moibilgát ügyében

2018.04.22.

római parti mobilgát elleni tüntetés

A DK támogatja az újabb népszavazási kezdeményezést a Római parti moibilgát ügyében

Mint emlékezetes, tavaly már az ellenzéki pártok közös támogatásával elindult egy aláírásgyűjtés ebben az ügyben. Tarlós ettől annyira megrémült, hogy a rendelet visszavonásával okafogyottá tette a népszavazást, egyúttal azonban szabad kezet teremtett magának ahhoz, hogy ismét a Fideszes építőipari lobbi (Garancsi, Mészáros és társaik) üzleti érdekeit szolgáló döntést hozzon. Most egy magánszemély újabb népszavazási kezdeményezését hagyta jóvá a bíróság: „akarja-e, hogy a Duna Budapest, Római parti szakaszán a parti sávban mobil árvízvédelmi gát épüljön”. Ezt már nem lehet jogi csűrés-csavarással kijátszani. A Demokratikus Koalíció mindig is ellenezte a parti mobilgát építését, és azt képviselte, hogy a gát a Nánási út-Királyok útja nyomvonalán épüljön meg, mert Budapest utolsó, természetes Duna-parti szakaszának meg kell maradnia. Úgy véli, ha már Tarlós nem a fővárosiak érdekeit képviseli, azt maguknak a budapestieknek kell megtenniük. Ráadásul a minap maga Tarlós István is elismerte, hogy ha az aláírás-gyűjtés megindul, annak az építkezés megkezdésére halasztó hatálya van, így aztán még fontosabb az kezdeményezés sikere. A DK tehát Budapest védelmében csatlakozik a május 18-án induló aláírás-gyűjtéshez, a későbbiekben pedig a népszavazási kampányhoz és erre hív minden ellenzéki pártot, civil szervezetet és magánszemélyt. Gy. Németh Erzsébet elnökségi tag, fővárosi képviselő, DK