Gyurcsány: nem elég a nemzetről beszélni, együtt is kell tartani

2018.03.30.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány: nem elég a nemzetről beszélni, együtt is kell tartani

    Eger, 2018. március 29., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint nem elég a nemzetről beszélni, együtt is kell tartani a feszültség szítása és az ellentétek növelése helyett, ahogyan azt a miniszterelnök teszi.
    Gyurcsány Ferenc az "Orbánnal nincs alku" elnevezésű kampánya keretében tartott csütörtöki egri lakossági fórumán azt mondta: az emberek azért csalódtak a politikában az elmúlt 28 évben, mert azt hitték, a rendszerváltás után úgy fognak élni, mint az osztrákok.
    A DK elnöke, akit a helyi Hotel Korona rendezvénytermében teltház, mintegy 150 ember fogadott, úgy fogalmazott: némi keserű tapasztalat árán megtanulta, hogy "a választók többsége nem eszmék, ideológiák alapján dönt, csak jól akar élni, és ha a demokratikus rend ezt nem biztosítja számára, előbb-utóbb elveszti benne a hitét".
    Hozzátette: ha ezt nem értjük meg, mindig olyan kihívás fogja érni demokratikus világunkat, mint amely elé Orbán Viktor miniszterelnök állítja, aki azt "elrabolja, elfoglalja, tönkreteszi".
    A miniszterelnök dolga, hogy megpróbálja csökkenteni a szembenállást, nem az, hogy szítsa azt néhány plusz szavazat kedvéért - folytatta, megjegyezve: "tisztességtelenség az egyik választót szembe fordítani a másikkal, a kormányfőnek muszáj az egész országot vezetnie és tudomásul vennie, hogy abban élnek olyanok is, akik őt nem szeretik".
    "Az egykor hitetlen Orbán újkeresztény lett és új szentháromságot alkotott: Brüsszel, menekültek, Soros" - mondta, hozzáfűzve, hogy emiatt kicsit mellőzöttnek is érzi magát, mert a miniszterelnök mostanában őt ritkábban emlegeti.
    Ha egy pártnak nincsen programja, az két dolgot jelenthet: fogalma sincs, hogy mit csináljon, csak rögtönöz, vagy pontosan tudja, csak nem akarja elmondani. Ám végső soron mindkettő tisztességtelen és elfogadhatatlan - jelentette ki.
    Gyurcsány Ferenc úgy vélte: ahogy "minden szakmának megvan a maga hordaléka", mindig voltak, vannak és lesznek korrupt és tisztességtelen politikusok. A mostani rendszerrel azonban az a baj, hogy rendszer lett a lopásból - hangsúlyozta.
    A baloldali ellenzéki pártok esélyeit latolgatva kifejtette: a sikerhez elengedhetetlen, hogy a "gyengébbek utat engedjenek az erősebbek előtt". Ugyanakkor jelezte: bár érteni véli, szimpatizánsai mit szeretnek a Jobbikban, ő azzal nem tud és nem is akar azonosulni. Utalt rá: Vona Gábor és pártja még nem vezette az országot, így ennek kapcsán felróható hibái, de tapasztalatai sincsenek.
    Kertészné Kormos Noémi, a DK és az MSZP közös helyi képviselőjelöltje az eseményen emlékeztetett: az elmúlt hetekben azért dolgoztak, hogy az emberek április 9-én "újra egy szabad ország szabad polgáraiként ébredhessenek fel". A Fidesznek viszont máig nincs programja, csak "habzó szájjal Sorosoznak" - tette hozzá.
MTI 2018. március 29