Tavaly újabb 40 ezer fővel lettünk kevesebben

2018.03.12.

szomorú család

Tavaly újabb 40 ezer fővel lettünk kevesebben

A magyar lakosság természetes fogyása tavaly meghaladta a 40 ezer főt. Az állam egyre több pénzt fordít családtámogatásra, amit egyre kevesebb család között oszt szét: 130 ezerrel kevesebb családot támogat, mint 2010-ben. A családtámogatás elsősorban a középosztályba tartozó családok esetében nőtt, ahol ettől érdemben nem vállalnak több gyermeket. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szerint a népességfogyás hatékonyabban volna mérsékelhető, ha a kormány egyrészt gyerek és gyerek között különbséget nem téve egyformán támogatná valamennyi gyermek fölnevelését, másrészt nem csak a születések számának növelésében, hanem a halálozás mérséklésében is látná a megoldás kulcsát. Magyarországon évente 32 ezer ember hal meg úgy, hogy az megfelelő orvosi ellátás mellett elkerülhető volna. Az új, demokratikus kormány 30, egyedülálló szülő által nevelt gyerek esetében 50 százalékkal emeli a családi pótlékot, az adókedvezménnyel nem a leggazdagabbakat fogja leginkább támogatni, és az egészségügy módszeres átalakításával, forrásainak jelentős növelésével szorítja vissza a halálozási rátát. Székely Sándor elnök Magyar Szolidaritás Mozgalom