Jó oka volt a Fidesznek a titkolózásra Zalaegerszegen

2018.02.15.

tiborcz-es-orban

Jó oka volt a Fidesznek a titkolózásra Zalaegerszegen

A zalaegerszegi önkormányzat kormánypárti képviselői is megszavazták, hogy nyilvánosságra hozzák az OLAF, az EU csalás elleni hivatala levelét a miniszterelnök vejéhez köthető közvilágítási tenderrel kapcsolatban. A döntést a térség országgyűlési képviselője, Vigh László közbelépésére egy nappal később visszavonták. Erre minden okuk meg is volt. Mint kiderült, itt is működött az OLAF által föltárt két csalási módszer: a pályázatok kiírását előkészítő cég szorosan kötődött a pályázat nyerteséhez, az egyes munkálatok árazásához előírt három független árajánlat közül pedig legalább kettőt ugyanazon a számítógépen írtak. Ekkoriban Gyutai Csaba volt a polgármester, aki azóta a vár- és kastélyrekonstrukciós programot irányítja. El is kelt értéke ötödéért-hatodáért a turai kastély, és itt is föltűnt az Elios két tulajdonosa: az adásvételt Tiborcz István üzlettársa intézte, az ingatlan pedig minden jel szerint a miniszterelnök vejének tulajdonába került. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás garantálja, hogy a kormányváltás után a miniszterelnökhöz és családjához kötődő valamennyi csalás- és korrupciógyanús ügyletet kivizsgálnak, a bűnösök pedig elnyerik méltó büntetésüket. Nagy Zoltán Zalaegerszegi közgyűlési képviselő DK