Az RMDSZ kufárkodik a kormány érdekében

2018.02.14.

tamás sándor

Az RMDSZ kufárkodik a kormány érdekében

Budapest, 2018. február 14., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) annak érdekében "kufárkodik", hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak.
Niedermüller Péter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Tamás Sándornak, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökének a Kossuth Rádióban elhangzott szavaira hivatkozott. "Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választáson is, amikor Erdélyből 65 ezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez" - idézte az erdélyi politikust.
Az EP-képviselő úgy fogalmazott, eddig is tudták, hogy az RMDSZ "szervezi a szavazatvásárlást", de most már bizonyítékuk is van erre.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Tamás Sándor bejelentette, a következő másfél hónapban kampánykaravánt indítanak 106 erdélyi településre, hogy buzdítsák az ott lakókat a választáson való részvételre.
Niedermüller Péter eközben úgy látta, hogy a kormány nem foglalkozik a határon túli magyarokkal, őket csak "szavazóautomatáknak" tartja. Egy nyílt, demokratikus választási rendszerben ugyanis a jelenlegi kabinet nem tudna választást nyerni - tette hozzá.
A DK továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy ne szavazhassanak azok, akik a voksolásnak semmilyen következményét nem viselik - szögezte le. Hozzátette, hogy eközben viszont támogatják a határon túli magyarok kulturális jogait.
Az EP-képviselőt megkérdezték az úgynevezett "Stop Soros" törvénycsomagról is, ami a korábban tervezetthez képest szigorúbb rendelkezéseket tartalmazhat, amennyiben elfogadják. Válaszként azt felelte, hogy ostobaságokról nem kell a magyar parlamentben szavazni, a "Stop Sorosnak" pedig minden egyes mondata hazugság, ostobaság. Hangsúlyozta, hogy a DK a kétharmados jogszabályok elfogadását viszont mindig meg fogja akadályozni.
MTI 2018. február 14.